Elfogás: rendőr is érintett az átcímkézésben (VIDEÓ)

TEK akció közbenA Pestvidéki Nyomozó Ügyészség a NAV, a Terrorelhárítási Központ és a Készenléti Rendőrség bravúrosan összehangolt akciója keretében derült fény egy lejárt szavatosságú élelmiszer átcsomagolásával foglalkozó szervezet működésére Pest megyében, melyben egy rendőr is gyanúsított.

Egy ócsai székhelyű cég különböző áruházláncoktól átvett lejárt szavatossági idejű élelmiszerek megsemmisítését vállalta. A cég vezetője azonban a hozzá beszállított, megsemmisítésre szánt élelmiszerek egy részét továbbértékesítette, így azok visszakerültek a forgalomba. Elképzelhető, hogy váci üzletekbe is kerültek e termékekből.

Március 14-én és 15-én gondosan előkészített, összehangolt akció keretében a Pestvidéki Nyomozó Ügyészség a NAV Közép-magyarországi Regionális Bűnügyi Igazgatóság munkatársaival, a Készenléti Rendőrség, valamint a Terrorelhárítási Központ közreműködésével 10 helyszínen a cég székhelyén, telephelyén, illetve az átcímkézett árukat értékesítésre átvevő személyek dabasi, felsőpakonyi, törökbálinti és budaörsi raktáraiban tartott házkutatást – áll a Pestvidéki Nyomozó Ügyészség közleményében.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Vízaknába esett egy vaddisznó – Nagyobb tűzoltó autóra gyűjtenek a Nagymarosi Önkéntes Tűzoltók

Valamennyi helyszínen lejárt szavatosságú termékek kerültek elő. A bűncselekmény-sorozat volumenére jellemző, hogy csak a helyszínek egyikén mintegy 600 négyzetméter raktártérben bepolcozva kb. 100-150 tonna élelmiszer volt található, rossz higiéniai körülmények között, melyek egy része lejárt fogyasztási idejű volt, más részükön nem volt magyar nyelvű jelölés. Másutt éppen a lejárt szavatosságú élelmiszerek átcímkézését és csomagolását végezték.

rendőrségi elfogás

Az akció során négy személy – köztük a termékek továbbértékesítésében részt vevő rendőr – került gyanúsítottként kihallgatásra rossz minőségű termék forgalomba hozatalának bűntette miatt. A Pestvidéki Nyomozó Ügyészség a gyanúsítottakat őrizetbe vette és indítványt tett az előzetes letartóztatásukra. (Váci Napló)

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
legújabb
legrégebbi legnépszerűbb
Inline Feedbacks
View all comments