Tananyagfejlesztés a váci katolikus főiskolán

Apor főiskola jegyzeteA 2014. év jelentős változásokat hozott a gyermekvédelmi rendszerben. A legfőbb törekvés az, hogy a 12 év alatti gyermekek lehetőség szerint ne nevelőotthonokba, hanem befogadó szülőkhöz kerüljenek – tájékoztatott az Apor Vilmos Katolikus Főiskola.

Ebben közreműködnek a Szociális képzések rendszerének modernizációja című TÁMOP  projekt résztvevői. Ahhoz, hogy a családok felkészülten fogadhassák a hozzájuk kerülő gyermekeket, megfelelő előkészítés, képzés szükséges.

A program keretében az Apor Vilmos Katolikus Főiskola kapott lehetőséget, hogy a projekt tananyagfejlesztő tevékenységét elvégezze – írja a Magyar Kurír.

A főiskola összesen 21 kötetet dolgozott ki, közel 3000 oldal terjedelemben. E kötetek segéd- és tananyagokat tartalmaznak a képzések oktatói, valamint hallgatói számára. A vonatkozó pedagógiai, pszichológiai, jogi, gyermekvédelmi, egészségügyi ismereteket mindvégig gyakorlati példák kísérik. A gyermekvédelmi rendszer jelenlegi változásaihoz is igazodó, aktualizált tananyagok fokozatosan elérhetővé válnak majd a főiskola megújuló honlapján is. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!