Vasat akartak lopni a dunakeszi lóverseny-pályáról

rendőrautóA dunakeszi lóverseny-pályán lovagló személyek értesítették a telepvezetőt arról, hogy három ismeretlen férfi egy vasállványt próbál éppen eltulajdonítani.

A kiérkező rendőrök hamar megtalálták a három férfit, akik ellen a Dunakeszi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya eljárást indított lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt E. Attila 40 éves, K. Zsolt 39 éves és E. Csaba 40 éves dunakeszi lakosok ellen.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a gyanúsítottak március 18-án 14 óra körüli időben egy dunakeszi lóversenypálya drótkerítését kivágták és megkíséreltek eltulajdonítani egy vasállványt. A bűncselekmény elkövetését a pályán lovagló személyek vették észre, akik értesítették a telepvezetőt, majd a rendőrséget – írja a police.hu

A helyszínre kiérkező járőrök elfogták és a Dunakeszi Rendőrkapitányságra előállították a három helyi férfit, akiket gyanúsítottként hallgattak ki.

E. Attila és társai ellen a további eljárást – szabadlábon hagyásuk mellett – a Dunakeszi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya folytatja le. (Váci Napló)

NAPLÓ+ előfizetés!
Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments