Áprilisban újra peronkapuk a pályaudvarokon

MÁV peronkapus ellenőrzésVasútőrök és a rendőrség munkatársainak segítségével tart fokozott ellenőrzéseket a MÁV-START a budapesti fejpályaudvarokon – így a Nyugatiban is -, az intézkedés célja a menetjegyváltási hajlandóság növelése és a visszaélések számának csökkentése. A vasúttársaság becslései alapján a bliccelők évente több milliárd forintos veszteséget okoznak.

Áprilisban a peronkapus rendszer egy-egy napra visszaállított, átmeneti működtetését tervezi a vasúttársaság a budapesti fejpályaudvarokon. Ennek megfelelően a Keleti, a Nyugati és a Déli pályaudvaron található peronkapuknál a hónap bármely napján és bármely időszakában számíthatnak az utasok ellenőrzésre.

A MÁV-START arra kéri az utasokat, hogy a menetjegyeiket az utazásukat követően ne dobják el, hanem őrizzék meg a pályaudvarok kijáratáig, hiszen az ellenőrzést végző munkatársak a peronkapuknál, az állomások területére be- vagy onnan kilépve is kérhetik az érvényes menetjegyek vagy bérletek bemutatását. Az ellenőrzés alkalmas a hamisított bérletek kiszűrésére is, melyek az utóbbi időben több alkalommal a vasúttársaság látókörébe kerültek.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Vonat elé hajtott egy autós a vácrátóti átjáróban

A statisztikai adatok alapján évente több százezer esetben kell a jegyvizsgálóknak intézkedni a vonatokon az érvénytelen utazási bizonylatok miatt, ezért a vasúttársaság célja a fokozott ellenőrzési intézkedéssel, hogy ilyen módon is csökkentse az érvényes menetjegy vagy bérlet nélküli utazások és a kedvezmények jogosulatlan igénybevételének számát.

A tapasztalatok alapján az időszakosan alkalmazott szigorított ellenőrzések ideje alatt és azokat követően, jelentős mértékben nőtt az utasok részéről a menetjegy- és bérletváltási hajlandóság, amivel párhuzamosan csökkent a vonatokon kiszabott pótdíjak mértéke és az utazásból kizárt utasok száma is. A peronkapus ellenőrzésektől a MÁV-START a jogos menetdíjbevételének növekedését várja, ezáltal is csökkentve a bliccelők által okozott évi több milliárdos nagyságrendű veszteséget.

A vasúttársaság tervei szerint a peronkapuk átmeneti működtetése április után is várható egyes napokon, emellett pedig az utasoknak a vonatok fedélzetén is megerősített jegyvizsgálói jelenlétre kell számítani. A jegyvizsgálók mellett, az utasok találkozhatnak a tavaly november óta szolgálatot teljesítő, fedélzeti jegyellenőrökkel is, akik szintén bármikor kérhetik a vonatokon utazók utazásra jogosító dokumentumait. A vasúttársaság ezen felül folyamatosan induló képzésekkel növeli a jegyvizsgálóinak számát. (Váci Napló)

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments