eCall: itthon is gyorsabban érkezhetnek a mentők

e-call sémaMegkezdődött a magyarországi automatikus közúti segélyhívó rendszer kiépítése, és utolsó fázisába ért az eCall rendszer tesztelése. Utóbbi automatikusan riasztja a mentőket a helyszín GPS- koordinátáinak megadásával, ha baleset történik.

2015 októberétől az Európai Parlament döntése szerint az új autóknál kötelező lesz az eCall beépítése.  Az eCall folyamatos készenlétben álló intelligens egység, és biztosítja, hogy időben érkezzen a segítség, akkor is, ha a sofőr eszméletét vesztette.

A rendszer magától elküldi a pontos GPS koordinátákat a megfigyelő központnak, ahol az operátor akár 30 másodperc alatt riaszthatja az illetékeseket. Korábban telefonon mindez több percig is eltarthatott. A gyors ügyintézést segíti, hogy a baleset helyszínét és az ahhoz kapcsolódó információkat a rendszer térképen jeleníti meg, a közelben található mentő-, illetve tűzoltóállomások és járművek feltüntetésével – írja az MTI.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Megnyílt a Magyarország 365 kiállítás Budapesten, a Ligetben - Váci fotós művében is gyönyörködhet a közönség

Magyarországon az eCall projekt áprilisban induló fázisának feladata a rendszerben résztvevő szervek és szolgáltatók különböző informatikai rendszerei közötti kommunikáció kialakítása lesz. Ennek megvalósítására a Best Way Traffic Kft kapott megbízást.

Az eCall rendszer egyik előnye, hogy olyan adatokat is továbbít a segélyhívó központokba, amelyek a mentéskor hasznosak lehetnek, például azt, milyen üzemanyag van a balesetet szenvedett járműben.

Szvétek Ferenc, a Best Way ügyvezetője egy áprilisi szakmai konferencián azt mondta, hogy a rendszer fejlődésével később akár orvosi adatok is továbbíthatók lehetnek. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
legújabb
legrégebbi legnépszerűbb
Inline Feedbacks
View all comments