Húsz éve már: idén is megszépült a Liget

Liget-takarítás_2014Talán mát több mint 20 éve is annak, amikor a város vezetői, polgárai iskolába és a templomba járó gyerekek, és felnőttek összejöttek egy esős szeles napon, hogy a húsvét ünnepére a ligetet ünneplőbe öltöztessék.

Az elmúlt pénteken és szombaton meleg tavaszi idő volt, szinte csábította az embereket, hogy kiszabaduljanak a lakótelep falai közül. Mit volt, mit tenni elindultak hát, és mivel a madarak hangja a Ligetből jött, és a virágok illatát is onnan hozta a szél, elindultak hát, hogy megismétlődjön, kitudja hányadszor a Liget-takarítás.

A Ligetben az idén is 17 iskola diákjai, sok-sok civil, a város polgármestere, Fördős Attila és még két képviselő is – Katonáné Doman Erika és Bánhidi Péter – eljött dolgozni. Közel 1000 dolgos kéz 300 szemeteszsák és konténerek tanúskodtak az elvégzett munkáról.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Áprilisban indul a Központi Statisztikai Hivatal lakosságot érintő adatfelvétele

A programot szervező Stanco Attila kanonok és Bíró György ezúton is köszönetet mond a segítő városlakóknak.

A Liget és a patak partja ismét szép lett, de a terület hosszú távú felújítása még mindig csak a tervek szintjén van jelen, amit a tájépítész hallgatók készítettek el. Igaz minden évben sor kerül a fák, cserjék pótlására, de ez csak egy csepp a tengerben. A Liget felújításához jelenleg úgy tűnik kevés a jóakarat és kevesek a segítő kezek. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments