Váci konzi: Kacsó Hanga Borbála hatalmas sikere

Kacsó Hanga - Pikéthy Fölszállott a páva győztes-vágottMegszületett a Fölszállott a páva 2014, az MTVA, a Duna Televízió és a Hagyományok Háza népi tehetségkutató sorozata eredménye a szombat esti, két csatornán is élőben közvetített döntőjében.

A díjazottak közül az énekes szólisták és énekegyüttesek kategóriájában a váci Pikéthy konzi 11. osztályos tanulója, Kacsó Hanga Borbála (képünkön) győzött, míg a szóló és páros tánc kategóriájában a zsűri a Kaszai Lili (a váci iskola 2007-ben érettségizett tanulója) és Fundák Kristóf párosnak adományozta az elismerést. A legjobb nemzetiségi produkció különdíját pedig a 2004-ben érettségizett váci növendék, Tintér Gabriella vehette át.

"Büszkék vagyunk, hogy három váci konzis díjazottja is lett a rangos versenynek, a nyerteseknek pedig szívből gratulálunk!" – olvasható a tudósítás az iskola honlapján.

A táncegyüttesek közül a topolyai Cirkalom Táncegyüttes, a hangszeres szólisták és zenekarok kategóriájában pedig a kolozsvári Tokos Zenekar kapta a legtöbb pontot a zsűritől, amelynek elnöke Sebő Ferenc Kossuth-díjas zenész, tagjai Zsuráfszky Zoltán Kossuth-díjas koreográfus, Sebestyén Márta Kossuth-díjas énekes, Agócs Gergely néprajzkutató, zenész és Diószegi László, történész, koreográfus, a Martin György Néptáncszövetség elnöke voltak. A közönségdíjas a kosteleki Vaszi Levente lett.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Egy szemtanú feljegyzései - A Migazzi Zarándokház és a PüspökVác látogató és rendezvényközpont története a II. világháború előtt és után

Idén mind a négy kategória győztesét a főtámogató OTP Bank 2-2 millió forinttal, a közönségdíjas produkciót pedig az MTVA további 2 millióval jutalmazta. A vidéki hagyományőrzés különdíját — 1 millió forintot — az Alba Regia Néptáncegyüttes vehette át. 1 millió forintos különdíjat kapott a Szinvavölgyi Néptáncműhely határontúli hagyomány fenntartásáért végzett munkájáért.

AZ OTP 1-1 millió forintos különdíjat adott Kurdi Gábornak és Balogh Károlynak. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma egy határon túli és egy hazai kisebbségi produkciónak ajánlott fel 2-2 millió forintot. (fotó: Váradi Levente)

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments