Vácott is van lehetőség pénzügyi panasztételre

kormányablakÁprilis közepétől az ügyfelek a megyeszékhelyek kormányablakainál, illetve Vácott is beadhatják pénzügyi fogyasztóvédelmi beadványaikat, s ezek kitöltését a helyi ügyintézők segítik – erről állapodtak meg a közigazgatási tárca, a jegybank és az érintett kormányhivatalok vezetői.

A Magyar Nemzeti Bank csütörtöki, MTI-hez eljuttatott közleménye szerint együttműködési keretmegállapodást kötött Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter és Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke arról, hogy a megyeszékhelyeken, illetve Pest megyében a Vácott található kormányablakok – a kormányhivatalok integrált ügyfélszolgálatai – átveszik a pénzügyi fogyasztóvédelmi beadványokat, és továbbítják azokat az MNB Pénzügyi Fogyasztóvédelmi Központjának vagy a jegybank mellett működő Pénzügyi Békéltető Testületnek (PBT).

A keretmegállapodás alapján a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) kifejezte azt a szándékát, hogy az MNB-vel együttműködve részt vegyen egy országos lefedettséget biztosító integrált pénzügyi fogyasztóvédelmi rendszer kialakításában.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Áprilisban indul a Központi Statisztikai Hivatal lakosságot érintő adatfelvétele

A közlemény szerint az együttműködés első ütemeként az MNB egyedi megállapodásokat köt a megyei kormányhivatalokkal a megyében élő fogyasztók pénzügyi fogyasztóvédelmi tájékoztatása és panasztételi lehetőségeinek biztosítása érdekében.

Az első ütem tapasztalatait a felek szeptember 15-ig értékelik, ezután az MNB, a KIM és a helyi kormánymegbízottak közös egyeztetés nyomán dönthetnek a pénzügyi fogyasztóvédelmi együttműködés további kiterjesztéséről, arról, hogy a megyeszékhelyen kívül működő kormányablakokban is beadhatók legyenek a pénzügyi panaszok.

A kormányablakok kijelölt ügyintézői az ügyfél kérésére segítséget nyújtanak a pénzügyi fogyasztóvédelmi témájú nyomtatványok kitöltésében, s azokat továbbítják az MNB-hez vagy – szerződéses jogvita esetén – a PBT-hez.

Az együttműködés révén az MNB, a KIM és a kormányhivatalok célja, hogy közösen járuljanak hozzá a fogyasztók pénzügyi kiszolgáltatottságának csökkentéséhez, a pénzügyi fogyasztóvédelmi jogorvoslati érdekeik érvényesítéséhez. Ennek fontos eszköze, hogy a felek rendelkezésre álló eszközeikkel szakszerű módon támogassák a fogyasztók panasztételi jogának érvényesülését – olvasható a jegybanki közleményben. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments