Földhangoló Ökotábor: fenntarthatóság a gyakorlatban

Földhangoló ökotábor-520Ebben az évben második alkalommal kerül megrendezésre a Földhangoló Ökotábor a börzsönyi hegyek tövében, távol a világ zajától egy nagy múltú és virágzó jelenű idilli falucskában. Augusztus 11-től 17-ig a táborozók kiszakadnak a fogyasztói társadalom kíméletlen fogaskerekei közül és kísérletet tesznek a létmódváltásra.

Az utóbbi néhány évben szerencsés módon egyre többet hallani fenntarthatósági kérdésekről. Egymást érik a különböző árnyalatú és típusú zöld szervezetek által hirdetett események hullámai.

Aki keres, zavarba ejtően sok programot, eseményt, önkéntes lehetőséget talál, hogy tegyen valamit pótolhatatlan közös kincseink pazarlása ellen. Olyan esemény viszont meglehetősen kevés van, amely az élet számos fontos területét egyszerre érintve áll szembe fogyasztói jelenünk egyik legnagyobb kihívásával.

A Földhangoló Ökotábor egyhetes programjai a zöld háztartásvezetéstől az erdőjáráson át a lelki és szellemi egészség őrzéséig tartanak. Mindez művészettel, jógával, tábortűzzel, zenével és témába vágó beszélgetésekkel, előadásokkal fűszerezve. A digitális méregtelenítés jegyében kikapcsolható a mobiltelefon, otthon hagyható a számítógép. Helyettük tábortűz, csillagos ég és valódi emberi kapcsolatok kialakulása várható. A túlpörgő mókuskerekek világától való eloldódás aktív formája ez, amely a természetes folyamatoktól elidegenedett egyén fenntartható közösségi létbe való visszatalálását segíti.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Nagymarosi áprilisi programajánló

Rendhagyó módon a tábor nem ér véget a hazautazásnál. A szervezők bevallott célja, hogy hosszú távon is értékes kapcsolat épüljön ki a résztvevők között. Az év további részében tehát több programmal és találkozóval, eszmecserével, egy igazi közösség működésével igyekszik az idei földhangolás is hozzájárulni ahhoz, hogy egy boldogabb, és természetesebb világot mondhassunk magunkénak. (Váci Napló – Bajomi Bálint felvétele)

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments