Kézműves tábor a lovagi kor jegyében

OLYMPUS DIGITAL CAMERASok szülőnek gondot okoz, hogy mivel is foglalja le gyermekét a nyári szünetben. Nos, Garay Nagy Norbertnek, az Art Lavina Képzőművészeti Stúdió vezetőjének van egy jó ajánlata. Ebben az évben is megszervezik a korábbi nagysikerű táborukat, melyet ezúttal a lovagi kor ihletett meg.

– Tévhit, hogy jó kézügyességű gyerekeket, fiatalokat várunk a táborba. Szívesen látunk mindenkit, aki szeretne egy programokkal és kézműves foglalkozásokkal teli hetet velünk tölteni – mondta. Hozzátette: a céljuk az, hogy ebben az egy hétben a résztvevők játékosan ismerkedjenek meg a történelemmel.

Rúzs kozmetika-szövegközi-530

A lovagi kor jegyében papírmerítéssel, filmvetítéssel, múzeumlátogatással, a város egyik történelmi házának kertjében rajzolással, számháborúval, tűzoltósági bemutatóval, „az elveszett reneszánsz kincsek utáni vadászattal”, lovagi kardok, zászlók, dísztárgyak készítésével, és kirándulással várják, ahol egy háztáji gazdaságban a kenyérsütéssel és a fafaragással ismerkedhetnek meg.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  "Deákvár 125" Kiállítás megnyitó a Deákvári főtéren

A  6 és 16 év közötti fiatalokat várják a hétfőtől péntekig tartó turnusokba. Az egy hetes program ára 22.900 forint/fő/hét. Ez tartalmazza a napi háromszori étkezést, a belépőket és az eszközöket.

További részletek és az időpontok megtalálhatók a www.artlavina.hu honlapon.

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments