A váci Babella Balázs lett az év edzője Szingapúrban

Babella BalázsA kétszeres világbajnok kajakost, Babella Balázst választották meg az év edzőjének Szingapúrban. A magyar szakember csaknem hat éve a helyi kajak-kenu válogatott vezetőedzője, az elismerést azzal érdemelte ki, hogy tanítványai két-két arany-, ezüst- és bronzérmet szereztek a Délkelet-ázsiai Játékokon.

Babella Balázs váci, korábban a Váci Hajó SE színeiben is versenyzett. Édesapja, Babella László ma is a klub edzője, keze alól nagyon sok kiváló sportoló került ki.

100forint3

A Szingapúri Olimpiai Bizottság az elmúlt hétvégén tartotta meg hagyományos, éves sportgáláját, amelyen díjazták a távol-keleti ország előző évben sikeres sportolóit, trénereit és sportrendezvényeit. Idén az év edzője elismerést Babella Balázs érdemelte ki, aki saját bevallása szerint nagyon meglepődött azon, hogy győzni tudott az erős mezőnyben – számol be az eseményről az nso.hu.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Megérkeztek az első kisgyermekek az új váci bölcsődébe

– A jelöltek között voltak olyan edzők is, akiknek versenyzői világbajnoki címet szereztek saját sportágukban, az én tanítványai ezzel szemben a Délkelet-ázsiai Játékokon voltak eredményesek – mondta a 36 éves edző. – Úgy érzem, hogy ezzel a díjjal elsősorban az elvégzett munkát és a sportolóim fejlődését jutalmazták, ezért nagyon örülök neki.

A kajakos 2008 óta dolgozik Szingapúrban, saját bevallása szerint eleinte egyesben gyorsabb volt, mint az ország legjobb négyese. Az elmúlt hat évben viszont rengeteg szép eredményt tudott felmutatni tanítványaival és sokat tett azért, hogy a régióban is megismerjék a gyorsasági kajak-kenuzást.

– Ezt az elismerést biztosan nem kaphattam volna meg, ha nincs Szántó Csaba, aki itt és a világ számos más pontján is megteremtette az alapjait a kajak-kenunak. Rajta kívül meg szeretném köszönni minden edzőmnek, akik segítették az én kajakos pályafutásomat, és akiktől nagyon sokat tanultam. Közülük is szeretném kiemelni az édesapámat, Babella Lászlót, akitől mindig nagyon hasznos tanácsokat kapok. Valamint köszönöm a csapatomnak is, akiket imádok, a folyamatos fejlődés szerintem csak egy ilyen vidám és szeretetre méltó társasággal képzelhető el.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Marton Zsolt megyéspüspök tárlatvezetése szombaton - Memento 30

Babella Balázs csapata idén elsősorban a szeptember végi Ázsiai Játékokra készül, a vezetőedző szerint reális céljuk ezen a versenyen az lehet, hogy néhány számban a legjobb hat között végezzenek. A Délkelet-ázsiai Játékokat jövőre azonban éppen Szingapúrban rendezik, a magyar szakember reméli, hogy azon a versenyen több érmes helyezést is begyűjthet a csapatával. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments