Naponta átlagosan csaknem félszáz páciens fordul meg dr. Áfra Tamás háziorvosi rendelőjében a Zrínyi utcában. Természetesen mindenki siet, ezért évek óta rendszeresek voltak a viták amiatt, hogy valaki később érkezett, mégis előbb hívták be.
Gyakran már a váróban hangos szóváltás alakult ki a türelmetlenebb emberek között. Ezért is döntött úgy dr. Áfra Tamás, hogy megveszi az Erodium orvosi betegirányító rendszert, amelynek birtokában mindenki egy kis kártya segítségével intézheti bejelentkezését a háziorvosi rendelésre.
Az Erodium ötlete dr. Cserni István verőcei háziorvostól származik. A doktor úgy fogalmaz, onnan indult el az egész, hogy elege lett a váróban időnként kialakuló kuplerájból.
– Ma mindenki azt igényli, hogy kevés várakozással jusson a szükséges orvosi ellátásához, s ez természetes is. Ám a betegek fogadásának ütemezése, a jogszabály által kötelezően előírt előzetes bejelentkezések kezelése gyakran szinte megoldhatatlan feladat elé állított minket – mondta. (Váci Napló) ♦
Hogy hogyan is működik az új kártyás betegirányító rendszer, és miért előnyös ez a betegeknek is, arról a Váci Napló június 27-i pénteki számában olvashatnak részletesen.