Az NVSZ csapdát állított a naiv váci rendőrnek?

Bolcsik ZoltánJúlius 1-jén a Terrorelhárítási Központ nyomozóinak segítségével fogták el azt a váci rendőrt, aki az információk szerint több alkalommal is pénzt kért az előzetes letartóztatásban lévő személyek családjától azért, hogy a gyanúsítottak előzetes letartóztatásának megszüntetését „elintézze”. 

A belügyi szervek működését leíró szabályok szerint az is lehet, hogy szándékosan csapdát állítottak a megtévedt férfinek.

olvasd el3Ezt látszik megerősíteni, hogy a köznyelvben csak belső elhárításként emlegetett Nemzeti Védelmi Szolgálat különleges jogokkal rendelkezik. Erről maga Bolcsik Zoltán vezérőrnagy – aki korábban váci rendőrkapitány is volt -, főigazgató beszélt 2011 végén egy, a Magyar Nemzetnek adott interjúban.

– Elsősorban a megelőzésre helyeztük a hangsúlyt, és bár tehettük volna, nem provokáltunk szélsőséges élethelyzeteket. A célunk az, hogy senkitől ne merjenek elfogadni semmiféle előnyt, és eredménynek tartom, hogy a korábbi évekhez képest megtöbbszöröződött azon rendőri bejelentések száma, hogy megpróbálták őket megvesztegetni, vagy előnyt kínálva nekik megkíséreltek kibújni az intézkedés alól. (Váci Napló)

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Elismerés a Vác Városi Levéltárnak és a Madách Imre Művelődési Központnak

Arról, hogy milyen módon állíthat csapdákat a szolgálat, milyen lehetőségei vannak, hogy megvédjék a társadalmat és a védett szervezeteket, miért fontos, hogy az irodákon ott a névátbla: NVSZ, a Váci Napló július 25-i pénteki számában olvashatnak részletesen.

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments