Bíróság előtt felel tettéért a szexre éhes támadó

bírósági döntés - kalapács élesen, alakok homályosanAz első tárgyalást tartotta kedden a Budapest Környéki Törvényszék annak a férfinak az ügyében, aki a vád szerint nőkre támadt 2013 márciusában; a vádirat ismertetése és a vádlott kihallgatása után a tanács elnöke zárt tárgyalás keretében hallgatta meg az ügy egyik sértettjét, majd igazságügyi orvosszakértőt is nyilatkoztatott.

A Váci Járásbíróságon indult ügyet a bíróság áttenni rendelte a Budapest Környéki Törvényszékre, megállapította ugyanis, hogy a vádlott cselekménye életveszélyt okozó testi sértés bűntette kísérletének is minősülhet. A férfit 2 rendbeli erőszakos közösülés bűntettével (melyből egy rendbeli kísérlet) és személyi szabadság megsértésének bűntettével vádolták meg.

A Váci Járási Ügyészség vádirata szerint az akkor 23 éves vádlott 2013. március 4-én a déli órákban – Dunakeszin leszólított egy vonathoz siető nőt, majd fenyegetéssel és erőszakkal szexuális együttlétre próbálta kényszeríteni. Dulakodni kezdtek, közben a férfi összesen 26 alkalommal combon és karon szúrta áldozatát egy csavarhúzóval, majd kétszer beleharapott, illetve bakancsos lábával halántékon rúgta a nőt, olyan erővel, hogy a sértett arccsontja is eltört. A hölgy bántalmazását azért hagyta abba, mert az állomásra egy vonatszerelvény érkezett, a férfi elvette a nő táskáját és a helyszínről elmenekült.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  „Tavaszi szél vizet áraszt…”

2013. március 5-én a reggeli órákban a sződligeti Duna-part kerékpárútján futó nőt egy késsel arra kényszerített, hogy az út mellett lévő fás területre menjen vele. A sértett a fenyegetés hatására eleget tett az utasításnak, majd ezt követően a férfi közösülésre kényszerítette. Mielőtt a támadó a helyszínről elmenekült, elvette a nő mobiltelefonját.

A váci rendőrök 2013. március 5-én 13 óra 20 perckor Csörögön elfogták és őrizetbe vették N. Sándort.

Az ügy a tervek szerint szeptember 4-én folytatódik a Budapest Környéki Törvényszéken. (Váci Napló)

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments