Legutóbbi sajtótájékoztatóján Bóth János (képünkön) szocialista frakcióvezető, a helyi MSZP és a Demokratikus Koalíció közös polgármester-jelöltje ismertette programját. A jelen lévő Krauze István pedig a közmeghallgatáson elhangzott kérdéseket taglalta.
Bóth János elsőként a jelöltek közül ismertette programját. Ebben többek között az szerepel, hogy 2019-ig több ezer új munkahely létesítésével, a váci vállalkozások támogatásával megerősíti a város eltartó-képességét, célja a váci Duna-híd és az M2-es autópálya megvalósítása.
Valamint ígéretet tett rá, hogy bővíti az út-, járda- és kerékpárút-hálózatot is és megépíti a Telep utca – Kosdi út kereszteződésében a körforgalmat.
Krauze István a júliusi közmeghallgatáson feltette, de szerinte nem megválaszolt kérdéseket sorolta. Ilyen volt szerinte például az, hogy a Honvéd utca – Csányi László körút kereszteződésében milyen intézkedés várható, hogy lefolyjon a csapadékvíz? Hiányoznak a térfigyelő kamerák, mikor pótolják őket? Felső-törökhegyi villamosítás-korszerűsítés folytatódik-e? Kosdi út – Telep utca kereszteződésében a körforgalom mikor valósulhat meg? A városban kevés a szemetes edény, kívánják-e növelni a számukat és mikor? A művelődési központ korszerűsítése mikorra várható? Kérdéseikre várják a válaszokat. (Váci Napló) ♦