Szombati baleset: őrizetben a karambolt okozó férfi

halalos-baleset-a-2-es-uton2A váci rendőrök őrizetbe vették azt a 23 éves férfit, aki a 2. számú főúton balesetet okozott.

Mint ahogy arról korábban hírt adtunk, eddig ismeretlen okból két személygépkocsi frontálisan ütközött összeaugusztus 23-án szombaton 11 óra 36 perckor a 2. számú főúton Vác közigazgatási területén, a 40- 41. kilométerszelvény között. A baleset következtében 5 fő megsérült, 2 személy pedig olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette.

 

A police.hu beszámol róla, hogy a váci rendőrök a helyszínen elfogták a baleset okozásával megalapozottan gyanúsítható Sz. Ákos 23 éves szécsényi lakost. A férfit előállították és közúti baleset okozása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették.

A baleset bekövetkezésének pontos okát és körülményeit a Váci Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya szakértők bevonása mellett vizsgálja.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Ismét örökbefogadó és sétáltató nap szombaton a Zöld menedék telephelyein

A blikk.hu azt írja: kisvasutazni akart, ezért tartott Debrecenből Vác felé az a család és ismerősei, akiknek autójába egy Audi csapódott a 2-es számű főúton szombat délelőtt. A sofőrje azért veszíthette el az uralmát a kocsi felett, és sodorhatta el a zöld Hondát, mert egy harmadik autóval versenyzett, és egy vizes kanyarban elvesztette az uralmát járműve felett.

– Az Audi legalább 140-nel száguldott – nyilatkozta a TV2 Tények című műsorának az egyik szemtanú. – Mindenhol folyt az olaj és a benzin, rohantunk, hogy segítsünk, de nem tudtunk – mesélte.

A féktelen száguldás miatt a Hondában egy nő és férje a helyszínen szörnyethaltak, árván maradt kislányukat súlyos sérülésekkel szállították a váci kórházba. A családdal utazott egy nő és annak lánya is, akiket csak a tűzoltók tudtak kiszabadítani a roncsból.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Újabb polgármester-jelölt száll ringbe Vácon: a VVVE jelöltje dr. Csereklye Krisztina

– Egy gyermeket koponyasérüléssel mentőhelikopterrel vittünk kórházba, a másik gyermeket és egy nőt szintén súlyos sérülésekkel szállítottak el a mentők – tudtuk meg az Országos Mentőszolgálat sajtóügyeletesétől.

A rendőrség még vizsgálja a baleset körülményeit. A vétkes autó 23 éves vezetőjét bilincsben vitték el a helyszínről. Az Audiban egyébként három fiatal ült. A Blikk információi szerint a sofőr karcolások nélkül úszta meg az ütközést, két 20 év körüli utasát pedig könnyebb sérülésekkel szállították kórházba. Arról, hogy mi történt a harmadik autóval és egyáltalán ki vezethette azt, egyelőre nincsenek információk. (Váci Napló – fotó: MTI)

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments