Üzenet a fiataloknak: „Engedelmeskedjetek egymásnak!”

nagymarosi ifjúsági találkozó-250Engedelmeskedjetek egymásnak! mottóval rendezik meg az idei őszi katolikus Nagymarosi Ifjúsági Találkozót október 4-én, szombaton.

A találkozóra hívó nagymarosi levél az Efezusiaknak írt levélből vett idézetből kiindulva az engedelmesség témájára hívja fel a résztvevők figyelmét. Az engedelmességet a találkozó szervezői igyekeznek pozitív nézőpontból megvilágítani, megmutatják, hogy mennyire fontos az az emberi együttélés szempontjából, és az Istennel való kapcsolatban is.

Az engedelmesség a más emberekkel való együttélésünkhöz, de végső soron hívő létünk lényegéhez is tartozik. Hinni azt jelenti, hogy engedelmeskedünk Istennek, rábízzuk magunkat, de ezt az „önmagunkat kiszolgáltató bizalmat” az emberekkel is meg kell élnünk – olvsható a levélben.

A Magyar Kurír híre szerint a találkozó kezdetén közös reggeli imát tartanak a plébániakertben a Káposztásmegyeri Plébánia vezetésével. Ezt követően Kajtár Edvárd atya, a Központi Szeminárium lelkivezetője tart előadást. A 11 órától zajló fakultációkat ebédszünet követi, amely egyúttal a személyes találkozásokra is időt nyújt. A 14 órakor kezdődő szentségimádást a nagymarosi ifjúsági közösségek közreműködésével tartják.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Egy szemtanú feljegyzései - A Migazzi Zarándokház és a PüspökVác látogató és rendezvényközpont története a II. világháború előtt és után

15.30-tól énekpróbával készülnek a résztvevők a szentmisére, melyet 16 órakor mutat be Bosák Nándor debrecen-nyíregyházi megyéspüspök. A szentmise után, 18 órakor közös éneklést vezet Sillye Jenő.

A Nagymarosi Ifjúsági Találkozó mellett 1989 ősze óta szervezett Gyerekmaros idén is négy altáborban várja a 3–16 éves gyerekeket és a kamaszokat. (Váci Napló)

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments