Elindult a Duna-Dráva a Tehetségekért ösztöndíj pályázat

ddc_logo_zöldA tehetség sokszínű, bármely területen megmutatkozhat, lehet különleges művészi érzék, kézügyesség, erő, taktika, kitartás, vagy adott tudományterületen mutatott kimagasló tudás.

Sok esetben azonban kevés a lángelme, vagy az ügyesség, hogy a fiatal tehetségből komoly sikereket elérő, értékeket teremtő felnőtt váljék. A Duna-Dráva Cement Kft célja, hogy minden tehetség kibontakozhasson és maradandót teremthessen, ezért az évek óta működő ösztöndíj programjával támogatja a Beremend és Vác vonzáskörzetében élő fiatalokat.

A társaság kiemelt figyelmet fordít a tanulmányi, sport vagy kulturális területen ígéretes általános és középiskolás diákok támogatására. A váci és beremendi gyárak vonzáskörzetében tanulók számára az előző évekhez hasonlóan a 2014/2015-ös tanévre is meghirdette a Duna-Dráva a Tehetségekért ösztöndíj programot.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK
Tízezer forintra büntették a váci Dunakanyar Rádiót

Az ösztöndíj mértéke az általános iskolák tanulói számára 6.000, a középiskolák diákjai számára 8.000 forint havonta.

A pályázatra – amelynek kiírása  a jelentkezési lapja innen tölthető le – olyan diák jelentkezhet, aki Vác közigazgatási területén működő általános és zeneiskola vagy középiskola nappali tagozatos tanulója érettségiző osztályig bezárólag, megkezdte legalább az általános iskola 7. osztályát, tehetségígéret és fejlődésével, illetve eredményeivel kitűnik az átlagból. Fontos feltétel, hogy a 2013/2014-es tanév végén legalább 4,5-ös átlageredményt ért el.

A pályázat postára adásának határideje 2014. október 3. péntek. A pályázat eredményhirdetésére ezúttal is novemberben kerül sor. (Váci Napló)

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!