Ezüsttel zárta a bajnokságot Szőke Ákos

Szőke Ákos TökölönUtolsó fordulóját rendezte meg az elmúlt hétvégén az Országos Gymkhana Bajnokság. Amatőrök és profik egyaránt rajthoz álltak a tököli Végső Összecsapáson, ami látványban és izgalomban újfent bővelkedett.

A Solid Racing Team versenyzője, Szőke Ákos is megmérette magát a szeptember 21-ei rendezvényen. A váci tehetség a – műszaki gondok ellenére – döntőig menetelt, s végül a dobogó második fokára állhatott fel a Pro kategóriában.

A kalandosra sikerült hétvégi futamra így emlékszik vissza a váci versenyző:

Szőke Ákos: Nem csak nekem, de az egész csapatomnak jár a gratuláció a Tökölön elért 2. helyezésért! Kalandosan indult ugyanis számunkra a Végső Összecsapás hétvégéje… A beépített új motornál ugyanis több gyermekbetegség is előjött edzés közben, így amíg a többiek gyakoroltak, tanulták a pályák, addig én a kocsi mellett ültem és aggódtam, hogy vajon a fiúk életre tudják-e kelteni. Varga Robi és a többi csapattag szakértelmének köszönhetően azonban újra be tudtuk indítani a BMW-t, és maradt még arra időm, hogy 2-3 alkalommal teljesítsem a pályát. Habár nagyon feszült voltam, sikerült megjegyeznem a pályaelemeket, amik szerencsére nem voltak annyira nehezek, mint az előző fordulókon.

A rövid gyakorlás után rögtön jött a kvalifikáció, ahol elsőre sikerült a 2. legjobb időt autóznom – úgy, hogy csak egy másodperccel voltam lemaradva az előttem lévőtől. Folyamatosan lépkedtem előre, s a végén Zacc-cal (Zahuczky Zsolttal) kellett megmérkőznöm a győzelemért. Sajnos a BMW-n lévő gumik addigra már nagyon elkoptak, így nem nagyon volt esélyem. Csalódott azonban egyáltalán nem vagyok, az ezüst ugyanolyan szépen csillog, s egy többszörös bajnoktól sosem szégyen kikapni.

A problémák ellenére elégedett vagyok a szereplésünkkel és hatalmas köszönettel tartozom a csapatomnak és a partnereinknek a rengeteg segítségért. Tudjuk, hogy nagyon sokat kell még dolgoznunk az autón, de már látjuk a fényt… Habár számunkra véget ért a 2014-es bajnokság, megígérhetem, hogy még nem takarjuk le a garázsban a BMW-t, fel fogunk még tűnni néhány rendezvényen! Néhány nap múlva pedig az is kiderül, hogy a 2014-es összesítésben sikerül-e dobogóra állnom az év végén.

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!