Jövő héttől lehet jelentkezni: akár több százezerhez juthat

Az otthon melege-250Akár 25 ezer családnak is segíthet a most induló energiahatékonysági program. Régi háztartási gépek, elavult kazánok és öreg ajtók-ablakok cseréjéhez lehet támogatást kérni az államtól. A nyertesek akár több százezer forintos segítséget is kaphatnak.

Ivády Istvánné már több mint 30 éve használja a fagyasztóládáját. A Híradónak azt mondta, egyre több baj van vele, és már nem úgy hűt, mint újkorában. Már sokszor gondolkodtunk rajta, hogy jó lenne lecserélni, de nincsen pénz. Már 93 éves vagyok, a lányommal ketten élünk, úgyhogy nem tudjuk így lecserélni – magyarázta.

A hozzá hasonló nyugdíjasoknak és nagycsaládosoknak segíthet a most induló, több mint 600 millió forintos keretösszegű háztartási nagygép-csere program. Akár 35 ezer forintos támogatást is kaphat, aki új, energiatakarékos hűtőgépet vagy fagyasztóládát vesz.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Vasúti átjáró sorompójának hibája

Az „Otthon melege” elnevezésű programban emellett elavult kazánok, valamint korszerűtlen nyílászárók cseréjére is lehet pályázni. A kazáncsere-támogatást minden magyarországi lakhellyel rendelkező magánszemély igénybe veheti. Az összesen 1,1 milliárd forintos keretösszegből fejenként maximum 650 ezer forintos támogatást lehet kapni.

Facebook - kövess minketUgyancsak 1,1 milliárd forintos keretösszeggel indul a külső, homlokzati nyílászáró-csere program, melyben szintén minden magyarországi lakhellyel rendelkező magánszemély részt vehet. A pénzből 1-1 pályázó maximum 520 ezer forintos támogatást kaphat – írja a hirado.hu.

Az a célunk, hogy mindhárom pályázat esetében könnyített pályázati lehetőséggel, a problémák és a bürokratikus útvesztők kizárásával történjen meg a pályázati lehetőség – hangsúlyozta Szabó Zsolt, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium fejlesztés- és klímapolitikáért felelős államtitkára.

Az energiafogyasztást csökkentő beruházásokra összesen több mint 2,7 milliárd forintot fordít a kormány, ebből a pénzből 25 ezer családot tudnak támogatni. Az energiahatékonysági pályázatok az interneten, az ÉMI pályázatkezelő Kft. honlapján lesznek elérhetők a jövő héttől. Az elbírálásnál a beérkezési sorrend számít. Pályázni a rendelkezésre álló keretösszeg kimerüléséig lehet. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments