Demokratikus Koalíció: megalakult a váci alapszervezet

Demokratikus Koalíció logó-250Október 22-én, a Demokratikus Koalíció 3. születésnapján megalakult a DK Váci Alapszervezete. A tagság minősített többségének egyhangú szavazata alapján az elnök Papp Éva lett , az elnökségi tagok Papp Sándorné és Tisza Zoltán – áll abban a közleményben, amelyet szerkesztőségünkhöz is eljuttattak.

Habár a frissen megalakult alapszervezet tagjai és vezetői eddig is aktívan vettek részt a város életében, mostantól újult erővel és tenni akarással fogunk hozzá a kitűzött célok elérésének – írják. Egyik fő feladatunk a baloldali értékek figyelembe vételével a pártépítés.

A szervezők szerint sokan jelezték szándékukat, hogy szívesen vennének részt a párt munkájában, amit örömmel fogadnak. “Szeretnénk Vác meghatározó politikai pártjává kinőni magunkat. Ennek a célnak az eléréséhez az is indokot szolgáltat, hogy polgármester úr újraválasztását követő első sajtónyilatkozatában megemlítette, hogy bízik az ellenzék konstruktív együttműködésében is” – olvasható a közleményben.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK
Áprilisban nem kezdődik el a zöldhulladék-gyűjtés?

Választókerületi elnökük, Krauze István személyében a hétfői képviselőtestületi alakuló ülésen a DK is képviselteti magát. “A DK Váci Alapszervezete szeretne Krauze István személyén keresztül vagy akár külsős bizottsági tagként hasznos munkát végezni Vác város érdekében” – áll a közleményben, amelyet Papp Éva elnök írt alá. (Váci Napló)

Csatlakozz hozzánk!
Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!