VÁCI KÖZ-TÉR: A győzelem és a vereség margójára

Nem hiszem, hogy ma sokan kialvatlanul keltek, mert késő estig, talán éjszakába nyúlóan böngészgették a választási eredményeket interneten. A váci adatok gyorsan megérkeztek és szinte egy az egyben lemásolták az országos tendenciákat.

Mert most már egyértelmű: a választók többsége támogatja azt a politikát, amelyet Orbán Viktor az elmúlt években – olykor talán túlságosan is vehemensen és kemény akarattal – érvényesített az országban, hiszen ennek vannak kézzel fogható eredményei. Ha a miniszterelnök – ismét a kényelmes kétharmad birtokában – megvalósítja azt az ígéretét, hogy egy erkölcsileg is letisztult országot épít, meglehet, még sokáig járhat majd be a hivatalába.

Vácott is értékelték a választók azt a négy évet, amit a leköszönt képviselőtestület maga mögött hagyott. Látható, hogy nem díjazták a szakadárságot, hiszen a Pro Urbe frakció, amelynek mindhárom tagja a Fidesz-KDNP képviselőcsoportból vált ki, eltűnt, de nem jutott be dr. Jakab Zoltán sem, aki a szocialistáknak fordított hátat két éve. Megmaradt viszont a baloldal, miután Kiss Zsolt megnyerte körzetét, igaz, a korábbi MSZP-ből most MSZP-DK lett és így visszakerült egy korábbi képviselő, Krauze István a testületbe. A listás hellyel együtt hárman ők lesznek a legerősebb ellenzéki csoport. Ám kérdés, hogy Bóth János milyen irányt határoz meg számukra, mert azt is figyelembe kell vennie, hogy az eddig járt út miatti büntetés is benne van a szavazatok számában.

Újként kerül be a SZAVAD Egyesület vezetője, Matkovich Ilona, akinek nincsenek önkormányzati tapasztalatai, ha csak azt nem vesszük annak, hogy sokat harcolt a mélygarázs megnyitásáért, s eközben számos konfliktushelyzetbe keveredett a városvezetéssel. Mellette viszont két tapasztalt bejutó színesítheti a palettát, Kászonyi Károly a Jobbiktól – ő eddig is képviselő volt, és az értékelések szerint bizottsági elnökként jó munkát végzett -, illetve Ferjancsics László, aki az Együtt-Lokálpatrióták koalíció listavezetőjeként kezdheti meg ismét a munkát az önkormányzatban.

Az eredményeknek van néhány tanulsága. Az egyik az, hogy aki győzni akar, az ne csak az utolsó egy hónapban kampányoljon – a tapasztalatok szerint kell legalább egy év, mire valakit elfogadnak a választók. Mert ebben az esetben is igaz, hogy lakva ismerni meg az embert, tehát nem elég csak „rendesnek” lenni és nyilvánosan is jól beszélni, kell egy igazi alternatíva, ami felkelti mások érdeklődését is, és mozgósít arra, hogy kiálljanak mellette. Azok az ígéretek, hogy „ha én leszek a képviselő, majd többször söprik a havat télen az utcákon”, vagy „felújíttatom a járdákat”, meg ilyesmik, illetve az ellenfelek folyamatos megvádolása, nem fajsúlyos mondatok egy kampányban.

A választási részvétel is érdemel egy-két szót. Átlagban nem érte el az ötven százalékot, s ez figyelmeztető jel. Nagy valószínűséggel a baloldali szavazók maradtak távol az urnáktól, hiszen számukra a zűrzavaros, itt együttműködő, ott szembenálló, átláthatatlan érdekcsoportok nem nyújtottak alternatívát. Ám azzal, hogy nem mentek el voksolni, egyértelműen a most győzteseket erősítették. És valószínűleg ezzel a baloldalt is büntették.

A váci választás a várakozásoknak megfelelően alakult, egy valamiben mégis fordulatot hozott. Az új városvezetés biztos többség alkotta háttérrel dolgozhat, s ha kormányzati oldalról is megfelelő támogatást kap, a következő öt évben felgyorsulhat a város fejlődése. Sokat segítene mindannyiunknak, hogy ha a kampányban szinte minden jelölt által hangsúlyosan tett ígéret az együttműködésre, a város érdekeinek közös védelmére nem csak írott malaszt maradna, hanem végre eljutnánk oda, hogy bizonyos alapkérdésekben konszenzus alakulhatna ki. (Furucz Zoltán) ♦