Az életmentők a hétköznapok nagy hősei

Ha közvélemény-kutatás készülne arról, kiket tartanak az emberek igazi (hétköznapi) hősöknek, a többség valószínűleg azt válaszolná, hogy azokat, akik egy tragédiával fenyegető helyzetben megmentik más(ok) életét. Nos, a Boronkay középiskolában tanuló Bata Natali közéjük tartozik.

Az eset még a nyári szünetben történt, de a diáklány értelemszerűen máig nem tudta teljesen feldolgozni magában a drámai élményt, a hatása alatt áll, és ahogy fogalmazott, nyilvánvalóan soha nem fogja elfelejteni azt a tíz egynéhány sorsdöntő percet.

– Sopronban, a Tómalom strandján dolgoztam vízi mentőként. Az ötödik napon történt, hogy kollégáimmal egyszer csak azt vettük észre, ahogy egy fiatalember, elég messze tőlünk próbál kikapaszkodni egy stégre, de sehogyan sem sikerül neki. Több hajóval azonnal a segítségére indultunk. Amikor odaértünk hozzá, már elmerült. Beugrottam érte, megragadtam, aztán egy társammal kihúztuk. Újraélesztésre volt szükség, amit én végeztem, úgy tíz percig tarthatott a mentés, aztán a jelenlévők mondták, hogy visszajött. Ahogy tartottunk vissza a bázisunkra, a parton tapsoltak az emberek, szinte tapintható volt a feszültség. Persze bennem is tombolt, sokáig nagyon hevesen vert a szívem, de igazából akkor robbantam, amikor a szálláson lerogytam az ágyra: félelmet éreztem, gyötört a kérdés, mi lett volna, ha nem vagyok ott. Később megtudtam, hogy a soproni kórházban még nem volt ilyen eset, mert korábban senkit nem sikerült megmenteni, aki a Tómalomban fulladozva végül elmerült a vízben, ami átlagosan négy méter mély – idézte fel a történteket Bata Natali.

Aztán elmondta: azóta telefonon és sms-ben is kapcsolatot teremtettek a fiatalemberrel, aki megköszönte neki, hogy megmentette, megmentették az életét.

– Ami a történtek érzelmi oldalát illeti, semmihez sem hasonlítható érzés életet menteni. Hosszú hetekig nem is tudatosult bennem, hogy mit csináltam. Mostanra addig jutottam: nagyon felemelő a tudat, hogy egy ember az én segítségemmel újabb esélyt kapott a folytatáshoz – fogalmazott az életmentő diáklány. – Ugyanakkor magabiztosabbá is tettek a történtek, biztos vagyok benne, hogy ha bármikor újra hasonló helyzetbe kerülnék, ismét elő tudnám húzni a tudásomat, de ez persze nem azt jelenti, hogy teljes a felkészültségem, lehetnek esetek, amikor sokkal nehezebb az életmentés, tehát van hová fejlődnöm. Viszont az belém vésődött, hogy egy ilyen helyzetben a hihetetlen feszültség, a szinte elviselhetetlen aggodalom ellenére higgadtnak kell maradni, mert ha úrrá lesz rajtunk a pánik, nem tudunk jól dönteni.

Natali elmondta még, hogy hivatásszerűen nem életmentőnek készül, az érettségi után vegyészmérnöknek szeretne tanulni, de a vízi mentést most már örök hivatásának tekinti, önkéntesként a jövőben is folytatni kívánja ezt a küldetést.

– Hagy jegyezzem még meg, mennyire megtisztel a helytállásomért kapott életmentő oklevél, amit a Soproni Vízmű Zrt vezérigazgatójától vehettem át, egy ajándékcsomag kíséretében. És hát az is nagyon jó érzés hogy a családom, barátaim, osztálytársaim, tanáraim, közelebbi-távolabbi ismerőseim büszkék rám ezért a tettért, amiben azért a szerencsének is nagy szerepe volt – mondta zárszóként Bata Natali. (Ribáry Zoltán) ♦