Drog: a szülők és a családok a rendőrség kiemelt partnerei

drog-250Az Országos Rendőr-főkapitányság új bűnmegelőzési programot indít A szülők és a családok a rendőrség kiemelt partnerei a kábítószer-bűnözésben elnevezéssel. A csatlakozáshoz a Váci Rendőrkapitányságon is segítséget kaphatnak.

A 2014 szeptemberében elindított – a kiskorúak kábítószer-fogyasztásának csökkentését célzó – program célja, hogy a 12-18 éves gyermekeket nevelő szülők részére lehetőséget nyújtson a személyes és interaktív tájékoztatásra, valamint információkat a kábítószer-fogyasztás büntető igazságszolgáltatást érintő kockázatairól.

A Váci Rendőrkapitányság eddig is kiemelt figyelmet fordított a fiatalok kábítószer fogyasztásának megakadályozására. Az új program a szülőknek nyújt segítséget, hogy kérdéseiket feltehessék, esetleges bejelentéseiket, felvetéseiket a témával kapcsolatban jelezhessék. A kapitányság illetékességi területén Nix Levente r. hadnagy áll az érdeklődők rendelkezésére.

Az előadó elérhetőségei:

– személyesen a Váci Rendőrkapitányság épületében a 2600 Vác, Zrínyi utca 7. szám alatt, minden hónap első hétfőjén 16 és 17:30 között (eltérő időpont esetén telefonos egyeztetés alapján).

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Marton Zsolt megyéspüspök tárlatvezetése szombaton - Memento 30

– telefonon a 06-27/505-600-on a *3576* melléken, minden páros hét keddjén 16:30 és 17:30 között.

– elektronikusan a drogprevencio.vacrk@pest.police.hu e-mail címen – áll a rendőrkapitányság közleményében. (Váci Napló)

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments