Váci női kézilabda: szlovén edző jön, Hornyák Dóra megy

Uros Bregar a női kézicsapat szlovén edzője-250tA szlovén Uros Bregar személyében új edző érkezik a váci kézis lányokhoz. A 36 éves egykori játékos már 15 éve dolgozik edzőként, ebből 7 évig a szlovén sztárcsapat, a Krim Ljubljana másodedzője volt, az elmúlt szezonban pedig a Vardar Skopje másodedzője lett.

Válogatott szinten Bregar a szlovén serdülő válogatottat vezette 2006 és 2008 között, valamint a szlovén junior válogatott vezetőedzője volt 2008 és 2012 között. Az elmúlt három évben a szlovén felnőtt válogatott másodedzői posztját is betölti. Rengeteg tapasztalatot szerzett pályafutása során, kiemelkedő szervező és vezető képességekkel rendelkezik.

– Eljött a vérfrissítés ideje, Uros Bregar személyében egy dinamikus, ambiciózus, a csapatot felvillanyozni képes embert kapunk. A lányok minden meccsen bizonyítják, hogy megvan az akarat, és bizonyosan az NB I-ben fogunk maradni, azonban a puszta bennmaradásnál sokkal jobb eredményekre vagyunk képesek – fogalmazott Kirsner Erika, az Ipress Center-Vác elnöke.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Ismét örökbefogadó és sétáltató nap szombaton a Zöld menedék telephelyein

A siker érdekében három új játékost is leszerződtetett az egyesület az érvényes szerződéssel rendelkező játékosok mellé. Az egyik új játékos a 26 éves szerb Kristina Liscevic, aki a Bajnokok Ligája középdöntőjében érdekelt Metz csapatát erősíti a most zajló szezonban.

Szintén új igazolás a 23 éves montenegrói Sara Vukcevic, aki Érdről szerződik a Dunakanyarba. Hármas védőként és beállóként kulcsszereplője lesz a jövő évi csapatnak. A harmadik érkező Soós Viktória, aki a Ferencváros csapatából igazol Vácra. A balkezes jobbátlövő már szerepelt korábban Vácott, a 2010-2011-es szezonban erősítette a csapatot.

Az Ipress Center-Vác csapata még további erősítéseket tervez, bal átlövő poszton biztos lesz változás a keretben, ugyanis Hornyák Dóra nem hosszabbítja meg lejáró szerződését. A játékossal a váci csapat mindenképpen szeretett volna szerződést hosszabbítani, de Hornyák Dóra a távozás mellett döntött. A klub vezetősége már tárgyal a kiszemelt sportolókkal, valamint azokkal a lejáró szerződésű játékosaival, akiket a következő szezonban is meg kíván tartani. (Váci Napló)

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments