Zöld Alternatíva Vetélkedő: a Boronkay csapata volt a legjobb

A győztes csapatA cementgyárak korszerű technológiájának és a fenntartható gazdálkodásban vállalt szerepük bemutatására Zöld Alternatíva néven, csapatversenyt hirdetett a Duna-Dráva Cement Kft. A középiskolásoknak szóló vetélkedő során a résztvevők izgalmas, ugyanakkor elgondolkodtató feladatok segítségével tekinthettek a cementgyár kulisszái mögé. A május 28-án megrendezett döntőn a váci Boronkay György Műszaki Szakközépiskola, Gimnázium és Kollégium diákjai bizonyultak a legjobbnak, és értékes nyereményekkel térhettek haza.

A verseny során két körben kellett bizonyítaniuk a résztvevőknek: az első szakaszban egy hulladékgazdálkodással, cementiparral, környezetvédelemmel kapcsolatos kérdőívet kellett kitölteniük; majd a legjobban teljesítő csapatok a döntőbe kerülve, szórakoztató, ugyanakkor kihívásokkal teli vetélkedőn mérhették össze tudásukat, ügyességüket és rátermettségüket. A DDC laborjában kémiai tudásukat, a hulladékkezelő csarnokban környezetvédelmi ismereteiket, a cementes zsákokból készített ruhák divatbemutatóján pedig kreativitásukat kellett megmutatniuk a versenyzőknek.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK
Hármas karambol történt vasárnap este Vácon

A megmérettetésen első helyen végzett a váci Boronkay György Műszaki Szakközépiskola, Gimnázium és Kollégium Egy rém rendes csapat nevű csapata; második helyen a Váci Madách Imre Gimnázium Váci Madách nevű csapata, míg harmadik helyen a Boronkay György Műszaki Szakközépiskola, Gimnázium és Kollégium Zöldfülűek nevű csapata állhatott fel a dobogóra. A győztesek értékes nyereményekkel gazdagodtak: az első helyezett csapat minden tagja egy-egy táblagépet, a második helyezettek egy-egy digitális fényképezőgépet, míg a harmadik legjobban teljesítő csapat tagjai mp3 lejátszókat vihettek haza.

A Duna-Dráva Cement Kft Vác és vonzáskörzetének meghatározó gazdasági szereplőjeként feladatának tekinti, hogy a környezetében élőket rendszeresen tájékoztassa működéséről, fejlesztéseiről, közvetlenül is bemutatva tevékenységét azok számára, akik érdeklődnek az ipar és a környezet fenntartható kapcsolata iránt. Ezért a DDC fontosnak tartja, hogy a gyár bemutatására, a helyszín megismerésére időszakosan lehetőséget biztosítson a környékben élőknek.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK
Megkezdődtek az egyeztetések a Cházár felújításáról

Ennek most első alkalommal egy új, izgalmas formáját valósította meg a cementgyár: életre hívta a Zöld Alternatíva Vetélkedőt és Nyílt Napot, amelynek során egy csapatvetélkedővel egybekötött gyárlátogatás keretében hívta fel a figyelmet a fenntarthatóság fontosságára. A megmérettetés során a váci középiskolások megismerhették a DDC környezetbarát technológiáját, az alternatív tüzelőanyag felhasználásának módjait és a tudatos cementgyártás folyamatát is. A rendezvény sikere további játékra ösztönzi a vállalatot, és várhatóan a következő években is megrendezésre kerül a középiskolásoknak szóló vetélkedő. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!