Jól öltözött, fifikás csalókat keresnek a váci rendőrök

rendőrautóA Váci Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya eljárást folytat csalás vétsége elkövetésének gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen. Elfogásához az állampolgárok segítségét kérik a váci rendőrök.

A rendelkezésre álló adatok szerint 2015. május 6-án 9 óra 30 perc és 10 óra közötti időben a váci központi piacon egy ismeretlen férfi azzal a szándékkal szólította le a sértettet, hogy pénzt kérjen tőle kölcsön. Ezt követően egy kocsiban várakozó ismeretlen nővel együtt a sértett lakásához hajtottak, ahol a férfi 90 ezer forintot kért kölcsön a sértettől.

Központi Gyógyszertár Vác

A két csaló kihasználta a sértett figyelmetlenségét és a kölcsön összegén felül további 260 ezer forintot tulajdonítottak el a lakásból. Ezt a sértett csak néhány óra elteltével vette észre.

A rendelkezésre álló adatok szerint az ismereten férfi 35-40 év körüli, körülbelül 165-170 centiméter magas, vékony testalkatú, kreol bőrű, barna hajú, hegyes állú, sovány arcú. A bűncselekmény elkövetésekor szürkés színű háromnegyedes zakót, sötét szövetnadrágot és félcipőt viselt.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  „Tavaszi szél vizet áraszt…”

piaci csalók2-700Társa 25-30 év körüli, körülbelül 160-165 centiméter magas, molett testalkatú nő.  A bűncselekmény elkövetésekor világosbarna, rövid haja volt.

Az ismeretlen tettesek egy fekete, külföldi rendszámú Mercedes típusú személygépkocsival közlekedtek. Az autó hatósági jelzésének első két betűje „LV”.

piaci csalók1-700A piac közelében lévő kamerarendszer rögzítette az ismeretlen tettesek egyikét és az általa használt gépkocsit.

A Váci Rendőrkapitányság kéri, hogy aki a képen látható személyt felismeri, vagy az általa használt gépkocsival, illetve a bűncselekmény elkövetésével kapcsolatban érdemleges információval rendelkezik, az jelentkezzen személyesen a Váci Rendőrkapitányságon vagy hívja a 06-1/236-28-83-as telefonszámot, illetve tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111 „Telefontanú” zöld számán (h.-cs.: 8-16, p.: 8-13), vagy a 107, 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments