A Váci Rendőrkapitányság május 30-án fejezte be a „NAGYSZÜLŐI ÉRTEKEZLET” címmel megszervezett bűnmegelőzési programját, melyben összesen nyolc váci középiskola vett részt.
A programsorozat a fiatalok és az időskorúak együttes védelmét helyezte előtérbe, melyhez a váci Bernáth Kálmán Református Kereskedelmi és Vendéglátó Szakképző Iskola, a Madách Imre Gimnázium, a Boronkay György Szakközépiskola és Gimnázium, az I. Géza Közgazdasági Szakközépiskola, a Selye János Humán Szakközépiskola, a Király Endre Ipari Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium, valamint a Táncsics Mihály Mezőgazdasági Szakközépiskola csatlakozott.
A bűnmegelőzési előadásokon összesen 201 tanuló vett részt, melyhez ennél jóval nagyobb számban csatlakoztak a nagyszülők, idős szomszédok. Több előadást a szülők és a pedagógusok is meghallgattak, illetve számos esetben a nagyszülő kísérték el a középiskolás unokáikat az előadásokra.
A program különlegessége volt, hogy a váci iskolában tanuló felvidéki diákok és nagyszüleik is részt vettek az előadásokon, így a bűnmegelőzési tanácsok Magyarország határain túlra is eljutottak. ♦