Fotósok lepik el Vácot: elkezdődött a nyári egyetem

MAFOSZ megnyitóSzombaton kora este nyílt meg a Magyar Fotóművészeti Alkotócsoportok Országos Szövetségének idei nyári egyeteme, amely majdnem egy hétig tart majd. A megnyitó alkalmat adott arra is, hogy díjakat és diplomákat is átadjanak. Az eseményt Fördős Attila polgármester nyitotta meg.

A város vezetője örömét fejezte ki, hogy a MAFOSZ-nak ebben az évben Vácra esett a választása.

Központi Gyógyszertár Vác

– Az első köszönetem Cservenák Péteré, aki az elmúlt években megszervezte a Forte Fotóklub Vácot. Azok a rendezvények, amelyeket ők eddig önállóan szerveztek meg, arra sarkallták őt, hogy a szövetséget is megszólítsa és invitálja őket ide Vác városába. Szeretném nekik is megköszönni, hogy elfogadták ezt a meghívást – mondta és bemutatta a MAFOSZ működését, valamint Vác kulturális értékeinek megtekintésére is meginvitálta a fotós közönséget.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Váci konferencia a reneszánszról

A jeles alkalom lehetőséget adott rá, hogy a MAFOSZ Szalon díjait is átadják, majd az idei diplomák is kiosztásra kerültek. A következő héten számos programmal és előadással várják a fotósokat.

A részletes tudósítást pénteki lapszámunkban olvashatják! ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments