Újrahasznosított történelem: papírmakett-verseny Vácon

a váci dómSzeptember 4-ig jelentkezhetnek a váci középiskolai csapatok az Ipress Center újabb pályázatára, amelyen Vác híres épületeinek mintegy két méter magas, közel méretarányos makettjét kell megalkotniuk a nyomdai központ által biztosított kartondobozokból és egyéb papír alapanyagokból.

A legjobb pályaművet készítő csapat jutalmul három napot tölthet egy olasz nagyvárosban, valamint 500.000 forint közösségépítő támogatást nyer saját iskolája részére, de a többi induló is garantált díjban részesül.

A váci Ipress Center nyomdai központ Veled Vagyunk programja keretében, a Garay Képzőművészeti Stúdió közreműködésével idén nyáron hirdette meg Újrahasznosított történelem című kreatív pályázatát, amelynek célja, hogy a csapatmunkával és a váci középiskolák közötti kapcsolat erősítésével ösztönözze a közösségépítést, valamint a papír újrahasznosítása révén a környezetvédelem fontosságát is hangsúlyozza. A pályázat kiírói arra is törekszenek, hogy játékos és kreatív módon hozzák közelebb a fiatalokhoz városunk történelmét, valamint a szélesebb közönség figyelmét is felhívják Vác építészeti értékeire, amelyek mellett nap mint nap elsétálnak.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Jövőálló hivatások, személyre szabott figyelem: benéztünk az Apor Vilmos Katolikus Főiskolára

Központi Gyógyszertár Vác

A csapatoknak a korábban elkészített elemekből várhatóan október 2-án kell felépíteniük a pályaműveket a váci székesegyház előtt, ahol a háromdimenziós óriás maketteknek köszönhetően megelevenednek majd városunk egyes területei. A helyszínen értékeli majd az alkotásokat és eredményt is hirdet az olyan prominens személyekből álló szakmai zsűri, mint Rudolf Péter Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész, rendező, kiváló művész, Vác város díszpolgára; Beer Miklós, a Váci Egyházmegye megyéspüspöke; Forró Katalin, a Tragor Ignác Múzeum igazgatója; Mindszenti-Varga Endre okleveles építészmérnök, településtervező; és Román Balázs, a Kreatív szaklap főszerkesztője.

A zsűri által legjobbnak talált alkotást készítő csapat tagjai három felejthetetlen napot tölthetnek egy építészeti csodákat felvonultató olasz nagyvárosban, valamint 500.000 forint közösségépítő támogatást is nyernek saját iskolájuk részére. Minden más induló csapat tagjainak is garantált díj lesz a jutalma, és azok a váci középiskolák, amelyek legalább egy csapatot elindítanak a versenyen, 100.000 forint közösségépítő célú támogatásban részesülnek.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Ismét örökbefogadó és sétáltató nap szombaton a Zöld menedék telephelyein

Rávilágítva a papír újrahasznosításában rejlő lehetőségekre, a díjakat az Ipress Center a nála keletkezett 100 tonnányi, újrahasznosításra átadott nyomdai papírhulladék értékéből ajánlja fel.

– Bízunk abban, hogy Veled Vagyunk programunk keretében egy újabb sikeres, sok fiatalt megmozgató esemény valósulhat meg Vácon, amely olyan számunkra is fontos értékeket ötvöz, mint a kreativitás, a környezettudatosság és a közösségépítés – nyilatkozta a pályázat kapcsán Lakatos Viktor, az Ipress Center ügyvezetője.

Minden váci középiskolából maximum kettő 4-5 fős csapat indulhat a versenyen amennyiben 2015. szeptember 4-ig elküldik jelentkezésüket e-mailben az eszabo@ipresscenter.hu címre. Az Újrahasznosított történelem további részletei a pályázati felhívásban olvashatók. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments