Madáchos siker az „Édes anyanyelvünk” versenyen

Jámbor TímeaOktóber 16. és 18. között rendezték meg Sátoraljaújhelyen immáron 43. alkalommal az „Édes anyanyelvünk” Nyelvhasználati Verseny országos döntőjét, mely egyben Kárpát-medencei döntő is volt, hiszen a határon túlról is érkeztek. A 110 versenyző közül a Váci Madách Imre Gimnázium tanulója, Jámbor Tímea (képünkön) 12. A osztályos tanuló Kazinczy Emlékplakettet kapott.  Ilyen országos elismerést ezen a versenyen utoljára 1980-ban Végh Balázs szerzett az intézménynek.

A diákok három napig versengtek, az első napon, pénteken reggel írásbeli feladatok vártak rájuk, addig a kísérőknek városnézést szerveztek. Este díszelőadáson vehettek részt a diákok, ahol Sátoraljaújhely polgármestere köszöntötte a vendégeket. Az előadás után a városháza dísztermében fogadást tartottak a vendégek tiszteletére.

Központi Gyógyszertár Vác

Másnap Kazinczy Ferenc szobrának megkoszorúzása után három helyszínen zajlott tovább a verseny. A szóbeli fordulóban négy téma közül választhattak a versenyzők, és a neves szakmai zsűri előtt adhatták elő 3 perces beszédművüket, 20 perc felkészülés után. Délután szakmai értékelést tartottak, ahol a bizottság tagjai ismertették tapasztalataikat.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Vasúti átjáró sorompójának hibája

Az eredményhirdetésre vasárnap reggel hagyományosan Széphalmon került sor, ahol Kazinczy mauzóleuma előtt kapták meg a legjobbak jutalmaikat.

Szívből gratulálunk Jámbor Tímeának és magyartanárának, Boda Máriának a szép eredményért!

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments