Ugyanazt a lengyel kitüntetést kapta, mint a volt váci püspök

Hanauer István váci püspökAndrzej Duda lengyel államfő az egyik legrangosabb lengyel elismeréssel, a Lengyel Köztársasági Érdemrend Parancsnoki Keresztjével tüntette ki Hende Csabát, a Fidesz parlamenti képviselőjét, volt honvédelmi minisztert. A kitüntetést Roman Kowalski lengyel nagykövet nyújtotta át ünnepség keretében szerdán a budapesti lengyel nagykövetségen.

Korábban halála után egy váci püspök is megkapta e magas kitüntetést.

A laudációban elhangzott, hogy “a lengyelek mindig számíthattak Hende Csaba Lengyelország és a lengyelek irányában tanúsított barátságára, megértésére”. Különösen nagyra értékelik a lengyel-magyar barátság erősítése és fejlesztése érdekében tett erőfeszítéseit.

Központi Gyógyszertár Vác

A Lengyel Köztársasági Érdemrend Parancsnoki Keresztje a külföldieknek adható egyik legrangosabb lengyel kitüntetés. Magyarországon eddig – a második világháborús lengyel menekülteknek nyújtott segítségért – post mortem Hanauer István Árpád váci püspök (1869-1942), Varga Béla katolikus pap, az Országgyűlés volt elnöke, a világháború utáni amerikai magyar emigráció vezetője (1903-1995), valamint Kudar Lajos magyar csendőr alezredes (1895-1945) kapta meg – írja az MTI.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK
VÁLASZTÁS: Kriksz István áthelyezné a hajléktalan szállót

A lengyel-magyar sorsközösség és az 1956-os forradalom közös tapasztalatának jelképes kifejezéseként Wittner Mária volt fideszes parlamenti képviselő, halálra ítélt, majd többéves börtönbüntetést szenvedett 56-os forradalmár is részesült a kitüntetésben, és megkapta azt Engelmayer Ákos, a rendszerváltás utáni első varsói magyar nagykövet, a lengyel földalatti ellenállás és a Szolidaritás független szakszervezet egykori tagja is. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!