A Holnap Városáért Díjat kapott Vác is

Holnap Városa DíjNem mindegy hol, hogyan élünk! A 2010-ben alapított City Hungary Program a fenntartható és élhető magyar városok vezető fóruma, mely azt tűzte ki célul, hogy olyan hazai és nemzetközi modelleket, tapasztalatokat, eszközöket mutasson, amelyek már eredményt hoztak; hisz közös érdek a magasabb életminőség elérése.

E program része a 2013-ban alapított Holnap Városáért Díj, melynek ünnepélyes díjátadójára január 21-én került sor, melyen Vác is átvehetett egy díjat.

Központi Gyógyszertár Vác

A pénteken megtartott sajtótájékoztatón a város polgármestere, Fördős Attila arról beszélt, hogy Vác pályázati anyagában bemutatta a város történelmét, épített környezetét, az egyházi és világi kulturális kínálatot.

– Azokat a jelenkori programokat, amik már országosan, vagy mondhatni, világhírű rendezvények. Illetőleg a jövőre vonatkoztatva is bizonyos tervek megfogalmazásra kerültek – mondta. Hozzátette: a címet és a logót a város három évig használhatja.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  A Vác Városért Választási Egyesület képviselő-jelöltjei az önkormányzati választáson

Lévai Dávid, a város főépítésze vette át a díjat Budapesten. Kiemelte: a cím ösztönző erő lehet abban, hogy büszkék lehetünk saját értékeinkre, munkánkra és erősségeinkre építkezve tudunk továbbfejlődni.

Vác a művészet, a kultúra, az örökség megőrzéséért kategóriában nyerte el a címet, több más olyan nagy településsel együtt, mint Gödöllő, Kecskemét vagy Szolnok.

 

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments