Lakossági tiltakozás az idei év első testületi ülésén

Testületi_utcanév ellen tiltakoznakAz idei év első testületi ülésén több vitás napirendi ponttal is foglalkoztak a képviselők. Már napirend előtt lehetett látni, hogy az új év, új vitákat is hoz majd. Bóth János (MSZP) napirend előtti hozzászólása közben, – mely a közterületek elnevezéséről szólt – több helyi lakos táblákat emelt a magasba, melyen a nevek ellen tiltakoztak.

A tanácskozáson több rendeletalkotás és módosítás is történt, de meghosszabbították a Váci Városfejlesztő Kft ügyvezetőjének mandátumát is, viszont nem támogatták a változtatási tilalom bevezetését a Görgey utca – Posta-park – Csányi körút – Kossuth utca által határolt tömbnél.

Központi Gyógyszertár Vác

Döntés született többek között arról,

  • hogy késedelmi kamatot és 40 eurós költségátalányt vezetnek be a későn fizetőkkel szemben a holdingnál,
  • hogy életbe lép a város füstköd-riadó terve,
  • hogy a korlátozott forgalmú övezetek behajtási engedélyének kibocsátását módosítják,
  • hogy bővítik a művelődési központ létszámát a Váci Értéktár miatt,
  • hogy megvizsgálják és előkészítik egy Észak-Pest Megyei Területfejlesztési Kft létrehozásának lehetőségét, amely a 2014-2020-as pályázati ciklust segítené,
  • hogy a város tulajdont szerezzen két ingatlanban is ajándékozás útján.
OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Egy szemtanú feljegyzései - A Migazzi Zarándokház és a PüspökVác látogató és rendezvényközpont története a II. világháború előtt és után

A részletes tudósítást a Váci Napló pénteki számában olvashatják. (Váci Napló) ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments