kozponti gyogyszertar banner 728x90 (1)

Parkolás, behajtási engedélyek – ezekről is tárgyalnak majd

hirdetés
dunaelektro banner (1400 x 230 képpont)

a városházaMég tavaly fogadta el a városi önkormányzat a 2016-os munkatervét, amely igazán csak az egész éves munka kereteit adja meg, hiszen továbbra is előfordulhat, hogy indokolt esetben rendkívüli üléseket hívnak össze. A városháza honlapján is olvasható dokumentum szerint ebben az esztendőben is fontos döntések várhatók. Áprilisban kerül szóba például a parkolási rend felülvizsgálata.

Az áprilisi ülés napirendjének tervezetében szerepel a városi parkolási rend áttekintése. Mint megírtuk, a kormány mintegy 2 milliárd forintot adott Vácnak a mélygarázs megvásárlására. Korábban Fördős Attila polgármester lapunknak azt mondta: a vasútállomás mellett megépült P+R parkolók átadása, a mélygarázs sorsának rendezése után átgondolják, hogy visszaállítsák-e a fizetős parkolást. Várható, hogy ebben a kérdésben – ha előbb nem – áprilisban döntés születik.

[sam id=”1″ codes=”true”]

A munkatervet tartalmazó dokumentumban egy szolgálati közlemény is olvasható, ez elsősorban a képviselőknek szól. „Vác Város Önkormányzata Képviselőtestületének Szervezeti és Működési szabályzatáról szóló 9/2012. (III. 22.) sz. önkormányzati rendelet 18. § (6) bekezdésében szabályozottak szerint az írásbeli elterjesztéseket az ülést megelőzően legalább 10 nappal kell a polgármesteri hivatal jegyzőjének leadni” – olvasható.

A képviselőtestület idei munkatervének legérdekesebb részleteit a Váci Napló január 8-án pénteken megjelenő számában olvashatják el. ♦