Thália Humorfesztivál a jövő héten: fellépnek a váciak is

Minden kezdet nehéz, hát még a versenyzongora-700Öt nap alatt tíz előadás látható a budapesti Thália Színházban a jövő héten szerdán kezdődő IV. Thália Humorfesztiválon. A Váci Dunakanyar Színház előadása pénteken lesz látható.

Az esemény budapesti sajtótájékoztatóján Lantos Anikó fesztiváligazgató kiemelte: a nagyszínpadi produkciók – a vendéglátó Thália Színház saját előadásának kivételével – az idén is vidékről érkeznek, a stúdiószínpadon pedig főként budapesti produkciók láthatók. A fesztivál műsorán öt nagyszínpadi és öt stúdió-előadás szerepel.

Központi Gyógyszertár Vác

A fesztiváligazgató elmondta: a produkciókat öttagú zsűri értékeli, amelynek tagja Nagy Katalin, a Vasárnapi Újság felelős szerkesztője, Farkas Anita, a Magyar Demokrata kulturális újságírója, Fekete Péter miniszteri biztos, a Magyar Cirkusz és Varieté Nonprofit Kft. (MACIVA) ügyvezető igazgatója, Stumpf András újságíró, publicista, a Mandiner főmunkatársa, valamint a közönség soraiból kiválasztott Czagány Judit tanár. A fesztivál március 1-jei díjátadóján az előadások alkotói öt díjat és egy különdíjat vehetnek át – írja az MTI.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Húsvéti ligettakarítás iskolásokkal és civilekkel

Február 26-án, pénteken az Arizona Stúdióba a Váci Dunakanyar Színház érkezik vendégjátékra. Minden kezdet nehéz, hát még a versenyzongora címmel Olt Tamás romantikus komédiáját mutatják be a szerző rendezésében, a főbb szerepekben Mohai Tamással, Vándor Évával és Schlanger Andrással.

A rendezvényen az érdeklődőket kedvezményes fesztiváljegyekkel, bérlettel, meglepetés programokkal és a színház előcsarnokában kiállítással is várják. Bővebb információ a programokról a színház honlapján olvasható. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments