Kedvező döntés: Nyitra megye vállalja a hídépítés költségeit

IPOLYHID-700Nyitra Megye Önkormányzata néhány napja tartotta meg 19. képviselőtestületi ülését és ezen kedvező döntés született az Ipolydamásdot és Helembát összekötő híd ügyében. Ez a váciaknak is egy fontos és jó hír.

„A megyei önkormányzatban eldöntöttük: a megye végre vállalja a Helemba és Ipolydamásd közötti Ipoly-híd megépítését. Az erről szóló határozat tartalmazza a tervezés és a projektelőkészítés kötelezettségét, valamint azt, hogy a megye vállalja a beruházás szlovákiai részét érintő költségek Nyitra megyére eső önrészét. Köztudott, hogy ez a kedvező és rendkívül fontos határozat hosszú vajúdást követően született meg” – írja blogjában Farkas Iván, a Magyar Közösség Pártjának gazdasági és régiófejlesztési alelnöke.

Központi Gyógyszertár Vác

Egy éve még úgy látszott: a szlovák fél miatt végleg megfeneklett a hídépítés ügye. Rományik Ferenc, Ipolydamásd polgármestere a a közrádió egyik adásában arról beszélt, hogy nem csak a településnek, hanem az egész térségnek nagy lehetőséget jelentene a híd. Letkésen van ugyan egy határátkelő, az ipolydamásdi azonban jóval közelebb van a helembai turisztikai gócponthoz.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  "Deákvár 125" Kiállítás megnyitó a Deákvári főtéren

A Budapest és Bécs közötti Eurovelo-6 kerékpárút jelenleg Szobon véget ér, majd Esztergomnál folytatódik. A nyomvonalát Szobtól másfél kilométerre a leendő Ipoly-hídon át lehetne vinni. Ezek a tervek is elkészültek már – magyarázta a polgármester. De a Dunakanyar is sokkal egyszerűbben átjárhatóbbá válna az Ipolydamásd és Helemba közötti hídon. Szob és Vác irányából elérhetővé válnának az esztergomi és párkányi munkahelyek, amelyek most jóval nagyobb kerülővel közelíthetők csak meg – tette hozzá Rományik Ferenc. (Váci Napló)

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments