Kábítószert árult, majd rabolt Vácon, de gyorsan elfogták

rendőrök foglyot vezetnek-700Előzetes letartóztatásba került az 50 éves gyanúsított, aki fennakadt a rendőrség hálóján. Kábítószer-kereskedelem és rablás bűntette elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a Váci Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya N. György 50 éves fóti lakos ellen.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a gyanúsított – váci tartózkodási helyén – május 25-én a délutáni órákban kábítószert adott el egy fiatalkorú fiúnak.

[sam id=”1″ codes=”true”]

A gyanúsított és ez idáig ismeretlen társa a házban egy késsel fenyegette meg a sértettet és elvettek tőle 10 ezer forintot.

Az 50 éves férfit a váci rendőrök a bűncselekmény elkövetése után egy órával – egy buszmegállóban – vonták intézkedés alá. A ruházatának átvizsgálásakor több zacskónyi, zöld színű növényi anyagmaradványt találtak és foglaltak le.

N. Györgyöt elfogását követően a Váci Rendőrkapitányságra állították elő, ahol a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki, majd bűnügyi őrizetbe vették. Az illetékes bíróság május 27-én elrendelte az előzetes letartóztatását. ♦

Pénteken megjelent a Váci Napló legújabb száma!

Te már olvastad?

Váci Napló 21. szám