Kormányzati pénzből újítják fel a váci irgalmasrendi kórházat

irgalmasrendi kórház a főtéren-700Budapesti, váci és pécsi kórházának felújításához, valamint egy hajósi szociális intézmény létesítéséhez a Betegápoló Irgalmasrendnek idén 780 millió, 2017-2018-ban pedig további kilencmilliárd forintot biztosít a kormány – áll a legfrissebb Magyar Közlönyben.

A kormányhatározat szerint a kormány a Budai Irgalmasrendi Kórház budapesti, Frankel Leó úti egységének komplex felújítását, váci egységének bővítését és felújítását, a rend pécsi, Irgalmasok utcáján található épületének energiahatékonysági felújítását, valamint Hajós városban alapítandó szociális létesítményének kialakítását akarja támogatni, „elismerve a Betegápoló Irgalmasrend közfeladat átvállalásával kapcsolatos munkáját”.

Központi Gyógyszertár Vác

A Miniszterelnökséget vezető miniszter az emberi erőforrások minisztere, a nemzetgazdasági miniszter, valamint a nemzeti fejlesztési miniszter bevonásával megvizsgálja a 2014-2020-as uniós költségvetési ciklus forrásainak lehetséges felhasználását a felújításokhoz – írja az MTI.

A négy projekt előkészítése idén legfeljebb 780 millió forint többletforrást biztosít a kormány. Az uniós források felhasználási lehetőségeivel összhangban emellett 2017-ben legfeljebb 8,12 milliárd forint, 2018-ban legfeljebb 1,1 milliárd forint juthat a határozat alapján a beruházásokra. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments