A Dakarra készül Laller, vegyél te is kilométereket!

Laller a sivatagban-700Összesen 10 ezer kilométert kell a rajttól a célig motorozni. Mivel egy vasa sincs a kiváló váci sportembernek, Horváth Lajosnak, Lallernek, az interneten „árulja” a kilométereket: egy kilométer 3 ezer forintnyi támogatást jelent. E sorok írásakor már több mint az út negyedére megvan a pénz!

– A Dakarra összesen 30 millió forintot kell összegyűjtened. Nagy fába vágtad a fejszédet, amikor úgy döntöttél: kilométerenként 3 ezer forintonként összeszeded a pénzt. Miért pont ezt az utat választottad?

– Már öt éve dolgozom ezen a projekten mind fizikailag, mind anyagilag. A nevezési díjat, ami 15 ezer euró, úgy gyűjtögettem össze. Sajnos nem találtam olyan tőkeerős támogatót, aki ezt a 30 milliós költséget egyben ki tudná fizetni. Folynak a tárgyalások ugyan, de nagyon nehezen haladnak a dolgok, az idő meg nagyon telik.

Központi Gyógyszertár Vác

A másik indíttatásom meg az, hogy szeretném bemutatni az emberi oldalát a felkészülésnek és a versenynek. A sport oldalát mindenki ismeri vagy el tudja képzelni, de hogy mit érzek ott belülről, azt eddig senki nem mutatta be. Úgy gondoltam, hogy ha valaki vesz magának kilométert, ezzel segít nekem kijutni és ezáltal azonosulni tud az én törekvéseimmel, így betekintést engedek az életembe és átélheti velem az egész történést.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Matkovich Ilona bejelentette az Összefogás Vácért polgármester- és képviselő-jelöltjeit

– Egy ilyen kezdeményezés során érik az embert örömök és csalódások. Mondj el néhányat ezekből.

– Kezdeném az örömömmel. A váci sárkányhajósok álltak ki mellettem, ami nagyon nagy meglepetés volt számomra. Tudom, hogy nekik is minden fillérre szükségük lenne, de mégis vettek kilométert maguknak, hogy jelezzék a sportbaráti szeretetüket. Az első, aki kilométert vásárolt, egy fiatalember volt, aki 333 kilométert vett meg és teljes anonimitást kért cserébe. Nagyon tetszett neki az én történetem és elszántságom, ezért úgy döntött, hogy maximálisan kiáll mellettem és minden lépésem nyomon követi.

A harmadik, akiket kiemelnék, egy kis község lakói Eger mellett. Cserépváralja 320 lelkes település, s ők büszkék rám és gyűjtést szerveztek nekem, csak azért, hogy a zászlócskájukat vigyem el magammal Dél-Amerikába. Nagyon megható volt a történet: amikor ott jártam, egy 83 éves néni főzött ránk, sütött buktát és nagy szeretettel vártak, hallgatták az eddigi élményeimet. De nagyon boldog vagyok attól is, hogy rengetegen vettek csak 1 kilométert, hogy elmondhassák magukról: én is hozzájárultam ehhez a dologhoz.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Jövőálló hivatások, személyre szabott figyelem: benéztünk az Apor Vilmos Katolikus Főiskolára

– Ha összejön a Dakar, a versenyen milyen célokkal és esélyekkel vágsz majd neki a távnak?

– Az én célom a cél. 200 motoros indul a világ leghosszabb és legnehezebb versenyén, s átlagban nyolcvanan tudják befejezni a majd 10 ezer kilométeres távot. Ezen a versenyen az első 20 versenyez egymással, a következő 20 verseng azért, hogy bekerüljön az első 20-ba, a többi csak teljesíteni akarja a távot. Nagyon vágyok egy éremre, amit minden célba érő megkap.

Minden vágyam, hogy a kezemben foghassam és édesapám emlékére ajánljam fel, aki a váci minicross megalapítója és versenyzője volt. Sajnos ő már csak fentről követheti az eseményeket – mondta a Váci Naplónak Laller.

Aki szeretné támogatni ezt a bátor tervet és kilométert vásárolni, az az interneten a laller-dakar.hu/dakar-kilometer/ oldalon megteheti. Ha valakinek nincs kedve netezni, hívja szerkesztőségünket, segítünk eljuttatni a támogatást Horváth Lajoshoz.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Ismét a gyermekek védelme volt a téma a városházán

Ez a cikk a Váci Napló június 3-i pénteki számában jelent meg. ♦

 

Pénteken megjelent a Váci Napló legújabb száma!
Annak, aki valóban tudni akar!

22_01-net-700

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments