Hit egy életen át: a kitelepítéstől a püspökségig (hang)

Beer Miklós aranymiséje-700Akkor, ötven évvel ezelőtt, azon a június 16-án vasárnap volt. Felszenteltek egy fiatal papot, aki ezután első miséjét Zebegényben tartotta. Most, június 19-én vasárnap az aranymiséjén öltötte magára a díszes ruhát, majd délután Zebegénybe autózott misézni. Beer Miklós püspök így ünnepelte e jeles évfordulót.

A dómban telt ház volt, legfeljebb néhány állóhelyet lehetett találni, a padsorok már a tíz órási kezdés előtt jóval megteltek.

Központi Gyógyszertár Vác

A püspök papjai kíséretében vonult be a templomba, ám a szokásoktól eltérően meg-megállt és öleléssel, kézfogással köszöntötte az ismerősöket, barátokat. Mert mindegyikből sok van az ő életében, hiszen Ferenc pápa „beosztottja” a maga módján minden nap megvívja a maga harcát Isten szolgájaként az elesettekért, a kiszolgáltatottakért, az egyház megújulásáért, a közélet tisztulásáért – és ezt sokan támogatják.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  „Mindannyiunké a tér” pályamunkák

Pálos Frigyes őrkanonok méltató beszéde


Teljes cikkünk a Váci Napló június 24-i pénteki számában olvasható! ♦

A legfontosabb és legérdekesebb hírek:

VÁCI NAPLÓ

25_01-net

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
legújabb
legrégebbi legnépszerűbb
Inline Feedbacks
View all comments