Váciaknak is jó hír: fejlesztik a vízitúra-útvonalakat

kajakosok a Dunán, háttérben a Naszály-700Újabb 16 megállóhely fejlesztésére pályázik konzorciumvezetőként a Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) a Közép-Duna menti önkormányzatokkal és egyesületekkel együttműködve. A programban érintett Szobtól, egészen Dömsödig szinte minden település Duna-parti megállóhelye és több budapesti kikötési pont is. A programban Vác is fontos szerepet kap.

A versenysportban, a gyorsasági és maraton szakágban évtizedek óta ér el világraszóló sikereket a magyar kajak-kenu. Az olimpiai és világbajnoki aranyérmek hátterét az egyre népesebb utánpótlásbázis, valamint a szabadidősport jelenti. Utóbbi terület szélesítése érdekében a sportág négy évvel ezelőtt elfogadott fejlesztési stratégiája kimondta, hogy meg kell kezdeni a vízitúra útvonalak, és az ezekkel összefüggő szolgáltatások fejlesztését az egész országban.

Központi Gyógyszertár Vác

A sportág stratégiájában meghatározott célok illeszkednek az aktív turisztikai hálózatok infrastruktúrájának fejlesztésére kiírt, európai uniós forrásokat felhasználó pályázatok célkitűzéseihez. Ezért az MKKSZ a Közép-Duna mentén a helyi önkormányzatokkal, egyesületekkel együttműködve, konzorciumvezetőként pályázatot nyújt be a közép-dunai régió legfőbb vízitúra-útvonalának fejlesztésére. Erről tartott sajtótájékoztatót a szövetség a Szentendrén.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK
Évértékelő közgyűlést tartottak a honvéd nyugdíjasok

Ebben a régióban a konzorcium 16 megállóhely, összesen 800 millió forintos fejlesztésére pályázik. A programba Szob, Vác, Göd, Dunakeszi, Dunabogdány, Leányfalu, Szentendre, Budapest – Római part, Budapest – Latorca utca úszóház és megállóhely, Budapest – Pesterzsébet, Budapest – Csepel, Szigetszentmiklós, Szigetcsép, Kiskunlacháza, Ráckeve és Dömsöd kapcsolódott be – írja a kajakkenusport.hu.

„A versenysport menedzselésén kívül a sportág legfontosabb feladata az egészséges emberek nevelése és ennek jó eszköze a vízi turizmus támogatása, felkarolása” – mondta a sajtótájékoztatón Baráth Etele, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség elnöke, aki hozzátette: nem csak egyszerű infrastrukturális és eszközberuházást szeretnénk végrehajtani a közép-dunai megállóhelyeken, hanem komplex szolgáltatásfejlesztésről is szó van.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK
Élesítsd a billentyűzetet, írj verset, indulj a pályázaton!

„A vízitúra útvonalak bemutatására készül egy olyan okostelefon-alkalmazás, amelynek segítségével mindenki a saját igényei szerint tervezheti meg programjait, értesülhet a bebarangolt régió turisztikai attrakcióiról, szállást foglalhat, vagy vendéglátóhelyet választhat, valamint megismerkedhet a vízitúrázás alapjaival. A fejlesztésre kerülő megállóhelyeket pedig a szövetség a www.viziturapont.hu oldalon mutatja majd be” – tette hozzá.

A sportág első embere elmondta, hogy ugyan a mostani pályázati anyagban még nem szerepel, de három éve már készítettek az óbudai Hajógyári-szigetre egy rendezési tervet, amiben szerepel, hogy a terület központja lehetne a teljes közép-európai vízitúra hálózatnak.

Verseghy-Nagy Miklós, Szentendre polgármestere is kiemelte: fontosnak tartja, hogy a város bekapcsolódjon ebbe a nagy nemzetközi vízitúra hálózatba. Szabó József, Szigetszentmiklós polgármestere arról beszélt, a cél a tervezett fejlesztéssel az, hogy a városban élők és a turisták megismerjék a Ráckevei-Duna páratlan természeti adottságait és a Csepel-sziget épített- és kulturális értékeit is. Bús Balázs, Óbuda polgármestere a hagyományosan vízisport-központnak számító Római-partot érintő fejlesztésekről beszélt.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK
Hoppá! Másoljuk le Vácon is a békéscsabaiak ötletét?

Csaba Edvin, az MKKSZ szakmai igazgatója úgy vélte, a fejlesztések legfontosabb célja, hogy Magyarországon újraszülessen a vízi élet, benépesüljenek a hazai vizek. „Arra is törekszünk, hogy ne ‘csak’ megállóhelyeket, hanem közösségeket is építsünk. A kajak-kenu sportban pedig különleges közösségek vannak. Nálunk van értéke a hagyományoknak, tapasztalatoknak. Olyan lehetőség ez a szabadidősport fellendítésére, amelyre korábban a sportágban nem volt példa” – mondta. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!