Átalakítják a Szent Család Katolikus Óvodát Deákváron, melyhez a júliusi ülésen a város képviselőtestülete is hozzájárult. Azért volt szükség a rábólintásra, mert a területet az egyház még 2009-ben kapta meg 99 év használatra a várostól.
Az intézmény vezetője most azzal a kéréssel fordult a grémiumhoz, hogy tovább szeretnék bővíteni az intézményt, amely így további csoportot is létre tudna hozni,vagyis több gyermeket tudnának felvenni. A létszám növelése mellett közműbővítést is végrehajtanának.
[sam id=”1″ codes=”true”]
Az átalakítás költségeit az egyház vállalta, de kaptak adományt többek között a Vác német testvérvárosában, Donaueschingenben működő Rotary klubtól is.
Az óvoda 1927-ben épült, a város második óvodájaként. 1994-ig városi, illetve önkormányzati óvodaként működött. 1994-ben Mészáros József atya szervezésével egyházi óvoda lett. Amikor is a „Család” óvoda nevet kapta, mert 1994. a család éve volt.
Az első bővítésre még 2010-ben került sor, ekkor megújult az épület és már három csoporttal működhetett az intézmény. Jelenleg mintegy 60 kisgyermek jár a katolikus óvodába. (Váci Napló, fotó:szepesizoltan.hu) ♦