Egy különös késsel szúrta meg vitapartnerét Vácott
A Pest megyei nyomozók őrizetbe vettek egy 37 éves váci férfit. Testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztályán V. Zsolt 37 éves váci lakos ellen.
A jelenlegi adatok szerint a férfi augusztus 21-én a késő esti órákban ismerőseivel italozott egy váci üzlet előtt, amikor szóváltásba keveredett a – szintén a bolt előtt italozó – sértettel.
A két férfi dulakodni kezdett. Mindketten a földre estek, ahol V. Zsolt a nála lévő késsel megszúrta vitapartnerét. A gyanúsított ezt követően – ismerőseivel együtt – távozott a helyszínről – írja a police.hu.
A sértettet a mentők kórházba szállították, ahol életmentő műtétet hajtottak végre rajta.
V. Zsoltot a bűncselekmény elkövetése után néhány órával váci otthonában fogták el a rendőrök. A férfit előállították, gyanúsítottként hallgatták ki, majd bűnügyi őrizetbe vették.
Vácott tavaly augusztusban is volt egy szurkálás, akkor is a rendőrség rövid idő alatt elfogta a tettest. ♦