Hétvégi váci program: Ipress Kupa szalagátvágással

kézilabda illusztráció-700Több külföldi és magyar válogatott játékossal erősítette együttesét az Ipress Center-Vác felnőtt női kézilabdacsapata, és a felkészülés után e hét szombaton, az Ipress Kupán lép először pályára az új felállásban.

Az immáron negyedik alkalommal megrendezendő felnőtt női kézilabda tornán a magyar élvonal szereplői, a Dunaújvárosi KA, a Siófok KC és a házigazda Ipress Center-Vác mellett az osztrák, nyolcszoros EHF Bajnokok Ligája győztes Hypo Niederösterreich csapata vesz részt.

Központi Gyógyszertár Vác

Nem csak a csapat, de a szakmai stáb is erősebb lett, itt két külön pozíció jött létre: Németh András szakmai igazgatóként, Szilágyi Zoltán vezető edzőként irányítja a munkát. A szakemberekkel 3 éves szerződést kötött az Ipress Center csapata, hogy a hosszabb távú szakmai munka is érvényesülhessen.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Szeretettel köszöntjük a 95 esztendős Tamás Pált

A felkészülés körülményeit is sikerült még professzionálisabbá tenni, az ízületeket kímélő modern, rugalmas parketta került a pályára és a nyílászárókat is a mai kor színvonalának megfelelőkre cserélik.

– Egy erős csapattal és szakmailag kiemelkedő vezetéssel vágunk neki a szezonnak, az Ipress Kupa nagyon jó lehetőség, hogy most élesben is lássuk a teljesítményt. Gyorsabb lett a játékunk és a taktikai repertoár is bővült, ugyanakkor dolgozunk a védekezés megerősítésén, hogy összehangoltabban és erőteljesebben lépjünk fel – húzta alá Kirsner Erika, az Ipress Center-Vác elnöke.

Hozzátette: az biztos, hogy a szezon végére előrébb szeretnénk kerülni a ranglistán.

– A támogatóinknak, elsősorban Vác városának és a Sport Kft-nek ezúton is szeretném kifejezni köszönetemet, hiszen segítségükkel a sportcsarnokban megvalósult modernizálás is jelentősen hozzájárul a csapat sikeréhez – mondta a klubelnök.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  A Vác Városért Választási Egyesület képviselő-jelöltjei az önkormányzati választáson

A sportcsarnok felújított részének hivatalos átadására is az Ipress Kupa keretén belül kerül sor, a szalagot az Ipress Center-Vác – Hypo NÖ mérkőzést megelőzően vágják át.

1000 Ft-os napijegyek a találkozók napján, a helyszínen vásárolhatók.

További információ az Ipress Kupáról:

2015. szeptember 3. (szombat):
9:30 Ipress Center-Vác – Siófok KC
11:30 Dunaújvárosi KA – Hypo NÖ
16:30 Dunaújvárosi KA – Siófok KC
18:30 Ipress Center-Vác – Hypo NÖ

2015. szeptember 4. (vasárnap):
15:00 Hypo NÖ – Siófok KC
17:00 Ipress Center-Vác – Dunaújvárosi KA ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments