VÁCI KÖZ-TÉR: Miért nem én utaztam az olimpiára?

Most olvasom, hogy miután a riói olimpián Verrasztó Dávid egy kudarcnak számító úszás után már tegnap délelőtt visszalépett a 200 méteres vegyesúszástól – Hargitay András szövetségi kapitány szerint az úszó jelenlegi lelkiállapotában „semmiképpen sem tett volna jót ez a szám” –, testvére, Evelyn is visszamondta a 4×200-as váltóban való indulást, így Jakabos Zsuzsanna indult helyette a hajnali versenyen. A csapat végül hatodik lett.

De ilyen nincs! Akit egy ország kiküld az olimpiára, az nem adhatja fel! Az csak küzdhet, izzadhat, sírhat, nyöszöröghet, de nem adhatja fel!

Nem tudom, Dávid és Evelyn érezte-e, értette-e, hogy miről szól ez a történet. Az ő életük arról szól, hogy innen-onnan csorog a pénz a kasszába, s ebből fedezik a felkészülésüket, sőt többet: a megélhetésüket. S bár elég undorító dolog, hogy az olimpia jó vadkapitalista módra egyre inkább csak a pénzről szól, annyira azért illene vagánynak lenni, hogy akkor is kitart valaki, ha látja, tudja, érzi, hogy nem megy most a versenyzés.

Emlékeznek a négy évvel ezelőtti olimpián cselgáncsozónk, Joó Abigél teljesítményére? Magabiztos vezetésénél sérülést szenvedett, majd ipponnal kikapott amerikai riválisától a női cselgáncsozók 78 kg-os kategóriájának negyeddöntőjében. Sírva, jajgatva, de küzdött az utolsó pillanatig.

Lehet, hogy a magyar úszósportban egyre erősebben vájkáló feszültségek jöttek ki a két fiatal sportolón, lehet, hogy személyes problémáik vannak. Akár így van, akár nem, máskor alaposan meg kell gondolni, kinek váltanak jegyet az olimpiára. Mert ezzel az erővel én is elutazhattam volna Rióba azzal a tikettel, amellyel Dávid, vagy Evelyn felszállt a repülőre.

A két úszót meg be kellene íratni egy tréningre Joó Abigélhez. (Furucz Zoltán) ♦