Álló tapssal ünnepelte a kassai fesztiválközönség a váciakat

yvonne-kassa-700Lengyelországból, Csehországból és Szlovákiából érkeztek társulatok arra az ötnapos szemlére, amelynek a Kassai Állami Színház adott otthont szeptember 2-6. között. A Közép-Európai Színházi Fesztivál keretében tíz társulat előadását láthatta a közönség, köztük a Váci Dunakanyar Színház és a budapesti Nemzeti Színház koprodukcióját, az Yvonne, burgundi hercegnő című előadást.

Az idén tizedik alkalommal megrendezett seregszemlén bemutatott szlovák, cseh, lengyel és magyar társulatok előadásait csaknem négyezer ember nézte meg.

Központi Gyógyszertár Vác

František Ténai fesztiváligazgató elmondta, örül, hogy sikerült minden ízlést kielégítő programot összeállítaniuk. Mint mondta, nem hiányoztak az újfajta színházi látásmódot tükröző előadások sem, melyek különböző témákra reagáltak. Így kaphatott helyet a programban Gombrowitz kultikus műve, mely groteszk élccel és éles humorral festi meg az alakoskodás tiszta allegóriáját.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Idén is elindult egyházmegyénkben a zöldellő kertek program

Az előadásban egy kassai származású fiatal színész, Havasi Péter alakította Fülöp herceget, a trónörököst. Yvonne-t pedig Jaroslav Fedoryshyn hagyományostól eltérő koncepciójának megfelelően egy csodálatosan szép színésznő, Pataki Szilvia játssza.

A fesztiválnak otthont adó nagy múltú, impozáns, barokk stílusú színház hatalmas színpadán a rendező által megálmodott különleges látványvilág még jobban érvényesült, erősítve az amúgy is kifejező darabot. Az előadás óriási sikert aratott, a nézők álló tapssal köszönték meg az előadást.

A produkcióval egyébként májusban négy díjat is nyert a színház a tizennyolcadik alkalommal megrendezett MELPOMENI TAVRIA Nemzetközi Színház Fesztiválon Herszonban: a legjobb női főszereplőnek (Pataki Szilvia), a legjobb férfi főszereplőnek (Kaszás Mihály) és a legjobb férfi mellékszereplőnek (Ivaskovics Viktor) járó díjat, továbbá Alla Fedoryshyna érdemelte ki a legjobb látványért (díszlet- és jelmez) járó díjat.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Húsvéti ünnepi közlekedési rend

A Váci Dunakanyar Színház következő fesztivál fellépése Lembergben, az Arany Oroszlán Fesztiválon lesz, ahol két előadással is képviselik Magyarországot: Jean Genet: Cselédek és W. Gombrowicz: Yvonne, burgundi hercegnő című előadásokat láthatják majd a nézők. (Péter Tamara) ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments