Vasárnap családi nap lesz a Vácrátóti Botanikus Kertben
Az időjósok szerint szép őszi napjaink lesznek a hétvégén, ezért már most érdemes beírni a naptárba: október 2-án vasárnap 10 és 17 óra között családi napot tartanak a Vácrátóti Botanikus Kertben. A kellemes programok mellett egy nagy sétát is tehetünk a télre készülő fák és virágok között.
A Földi javak asztalunkon című, immár hagyományos rendezvényen ráadásul nem csak nézelődni, hanem vásárolni is lehet majd, hiszen kézművesek is helyet kapnak a területen.
Ezen a napon a kerti sétákat szakavatott vezetővel indítják és ezért még fizetni sem kell. Lesznek gyermekprogramok és a szervezők madarász bemutatóval is készülnek.
Ha már ott vagyunk, érdemes betérni a trópusi növényeknek otthont adó üvegházba is, amelyet egyébként geotermikus energiával, a mélyből feltörő melegvízzel fűtenek. ♦