Gyors a fejlődés a ContiTech-nél, keresik a jó munkaerőt

contitech-munka-7002016-ban történetének legjelentősebb kapacitásbővítését hajtotta végre a Continental váci telephelye, köszönhetően két nagy autógyártó megrendeléséneknek. A beruházás keretében új gépeket és tároló-rendszereket telepítettek Vácra, valamint új technológiákat vezettek be a gyártásba.

A fejlesztésnek köszönhetően a ContiTech Fluid Automotive Hungária a Pest megyei gyárban 200 új munkahelyet teremtett és további létszámbővülés várható – hangzott el azon a sajtótájékoztatón, amelyet pénteken tartottak városunkban.

Központi Gyógyszertár Vác

Az egyik, idén befejezett közel 3 millió eurós beruházás során kiépült technológiával olyan vezetékek készülnek a váci gyárban, melyek a korszerű dízelmotorok nitrogénoxid kibocsátásának csökkentésére szolgáló SCR rendszer részét képezik. Ezen termékekből évi több mint 300 ezer darabot fognak szállítani az egyik autógyártó törökországi gyárába – tudtuk meg Nagy Mihálytól, a ContiTech Fluid Automotive Hungária Kft ügyvezető igazgatójától.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK
Suzukikat szerelnek a Váci Szakképzési Centrum diákjai

A másik, mintegy 2,5 millió eurós beruházás kapcsán további új technológiákkal bővült a telephely kapacitása. A speciális berendezések és munkaállomások olyan vezetékek előállítását teszik lehetővé, melyek komplexitása már nem összehasonlítható a korábbi évek hasonló termékeivel.

A piaci trendeknek megfelelően óriási fejlődésen ment keresztül ez a termékcsalád: az egyszerűbb szerelvényből egy komplex hűtő-fűtő vezeték rendszerré vált, mely a legtöbb esetben gumi-műanyag és fém alkatrészeket együttesen tartalmaz. Ilyen rendszereket szállít a ContiTech az egyik prémium kategóriás autómárka németországi gyárába.

– Az új projektek kapcsán az elmúlt 5 hónapban a cégünk által foglalkoztatott dolgozók száma 13 százalékkal nőtt, így jelenleg több mint 1100 főt alkalmaz a váci ContiTech, mely a város és a térség meghatározó munkáltatójává nőtte ki magát. Dolgozóink jelentős része él Vácon, illetve a környező
településeken, azonban a megnövekedett létszám igényeinkhez igazítva toborzásunk hatósugarát ki kellett terjesztenünk, így mára Szlovákia déli részéről is járnak dolgozók a váci gyárba – hangsúlyozta Magyar László, a ContiTech Fluid Automotive Hungária váci cégvezetője.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK
Koronavírus: óvintézkedéseket kér a Petőfi iskola

Kiemelte: számtalan nyitott pozícióba keresnek még kollégákat, hogy az egy év alatt produkált 40 százalékos árbevétel növekedést a kellő hatékonysággal menedzselni tudják.

A sajtótájékoztatón ott volt Fördős Attila polgármester és Deákné dr. Szarka Anita jegyző is. A városvezető elmondta: Vácott az országos átlagnál jobb a munkaerőpiaci helyzet, a munkanélküliség öt százalék körül mozog. Az önkormányzat számára is fontos az itt letelepült vállalkozások fejlődése, ráadásul a ContiTech-kel a kormánynak stratégiai együttműködési megállapodása is van. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!