Lesznek ellenzéki képviselők a váci szavazókörökben

egyutt-sajttaj-a-magyar-utcaban-700A vasárnapi kvótanépszavazás bojkottjára szólította fel a váciakat az Együtt – Korszakváltók Pártjának váci szervezete nevében Jakab Zoltán és Rozmaring Sándor. A két politikus hétfőn délután tartott sajtótájékoztatót a Magyar utcai kis parkban.

Ezen lényegében megismételték azokat az érveket, amelyeket pártjuk már hónapok óta hangoztat. Bejelentették, hogy aláírásokat gyűjtenek annak érdekében, hogy a népszavazás nyomán nehogy az ország uniós kilépését kezdeményezze a kormány.

Jakab Zoltán szerint a népszavazással a kormány csak el akarja terelni a figyelmet más, súlyos belső problémákról. Ráadásul az Európai Tanács már döntött arról, hogy a betelepítési kvóta csak önkéntes lehet. Az unióban sincs érvényes határozat arról, hogy bármelyik országot menekültek befogadására kényszerítenék.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK
Elhunyt dr. Csécs Ilona, a kórház onkológus főorvosa

A politikus személyes élményei alapján jelezte: a migránsügy már az iskolában is megosztja a gyermekeket, a családokban a kicsik szintjén is megjelenik a politika.

Lapunk kérdésére válaszolva elmondták: a vasárnapi népszavazáson Vácott minden szavazókörben lesz ellenzéki képviselő, két helyen éppen az Együtt – Korszakváltók Pártjának aktivistái lesznek ott. ♦

Központi Gyógyszertár Vác

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!